hibák edzésben

Futni sem olyan egyszerű: ezek a legnagyobb hibák, amiket közben elkövethettek
vous - 2018.06.05.

Azt gondolnánk, hogy futni nagyon egyszerű: felvesszük a cipőnket, és már kész is. A szakemberek szerint ugyanis a megfelelő technika mellett az is fontos, hogy ne csak fizikailag, de mentálisan is felkészüljünk az előttünk álló edzésre. Vagyis úgy tűnik, futni sem olyan egyszerű: ezek a legnagyobb hibák, amiket közben elkövethetünk.

„A szaunanadrág fogyaszt” – 3 tévhit az edzéssel kapcsolatban, amit felejtsetek el
vous - 2017.03.26.

Ha edzésről van szó, még mindig akad néhány tévhit, amit előszeretettel hangoztattok, ha meg kell magyaráznotok, hogy miért edzetek úgy, ahogyan. Öntsünk tiszta vizet a pohárba legalább három dologgal kapcsolatban.

Egészségtelen az új sminkőrület – A bőrgyógyászok szerint egyenesen marhaság
vous - 2017.03.09.

Azok a lányok, akik a Kardashian család, Gigi Hadid vagy Kendall Jenner követői, már biztosan tudják, hogy a fitneszterembe is csak sminkben szabad járni. Legalábbis a sztárok edzés közbeni/utáni fotói ezt sugallják. A bőrgyógyászok most keményen felszólaltak az új trend ellen.

A legtipikusabb edzéshibák, amiket szinte minden nő elkövet a teremben
vous - 2016.09.03.

Nyár vége van, de ti nem hagyjátok magatokat, elhatározzátok, hogy egész évben tesztek az egészséges, csinos alakért? Szuper! Akkor már csak arra kell ügyelnetek, hogy ne kövessetek el semmilyen hibát, amit a nők el szoktak edzés közben.