Mindenki arra vágyik, hogy boldog párkapcsolatban éljen, éppen ezért hajlamosak vagyunk szemet hunyni az apró jelek fölött, amik akár baljósnak is mondhatóak. Pedig igenis előfordul, hogy egy hazug partnerrel élünk együtt. Szóval ha a most következő jeleket tapasztaljátok, figyeljetek oda akkor is, ha az ilyesmivel nehéz szembesülni!
A kegyes hazugságok tényleg nem ártanak?
Becsületesnek tartjátok magatokat, azt gondoljátok, sosem hazudtok? De vajon hazugság-e, ha azt mondjátok a barátnőtöknek, hogy tetszik az új ruhája, pedig valójában nem? Esetleg ha nyomtok egy lájkot a főnökötök által kitett „vicces” videóra, pedig szerintetek abszolút unalmas? A kegyes hazugságok megítélése nem egyértelmű. Vannak, akik szerint szükséges velejárói az életnek, de mások szerint még a jóindulatú hazugságoknak is ára van. Pedig a téma aktuálisabb, mint valaha, mert a közösségi oldalak megjelenésével több lehetőségetek nyílik füllenteni, mint eddig bármikor.
Ti milyen gyakran füllentetek? Vegyétek végig a napotokat reggeltől, mikor felkeltek, aztán a munkában töltött időtöket, meg azt, amikor hazaértek, és a pasitokkal, barátaitokkal beszéltek, meg az önmagatokkal megejtett random csevejeket. Nos? Mennyi az annyi? Egyáltalán mit kell beleszámolni?
Kóros, kegyes és krónikus hazugságok – Mindenki más okból kamuzik
Emlékeztek még, amikor az általánosban azt mondta a tanárotok, hogy a becsületet könnyebb eljátszani, mint visszaszerezni? Így van ez az igazmondással is, akit egyszer hazugságon kapnak, annak lehet, hogy később azt sem hiszik el, amit kérdez. Ti ismertek olyat, aki ennek ellenére folyamatosan késztetést érez a Háry János-féle nagyotmondásra? És olyat, aki a manipulálás miatt kamuzik? Vagy aki észre sem veszi, hogy nem mond igazat? Szerintetek közülük ki a beteg?
A gyermeklét önfeledt és őszinte. Aztán ahogy felnövünk, kiderül, hogy annyira mégsem.