A The Guardian nemrégiben egy elég hajmeresztő történetről számolt be. A sztori igazi mesébe illő módon indult, minden úgy zajlott, ahogyan annak történnie kell.

Ugorjunk vissza egészen 1987-be. Helen Steel, egy vérbeli aktivista csoportjának egyik londoni gyűlésén megismerkedett egy férfival, John Barkerrel. Minden remekül alakult, ismerősökből barátok lettek. A férfi mindig titokzatosan viselkedett, édesanyja korábban meghalt, majd mikor édesapját is elvesztette, pénzt kért Helentől, hogy Új-Zélandra utazhasson a temetésre. A trauma hatására kapcsolatuk szerelemmé vált, Helen úgy érezte, gondoskodnia kell Johnról. Hat hónappal később összeköltöztek.

Forrás:

The Guardian

Két évig együtt éltek, gyermekeket terveztek, Helen úgy érezte, minden tökéletes, mígnem egy levél várta otthon. John a szülei elvesztésére hivatkozva úgy döntött, távozik. Helen többször kérte, hogy térjen vissza hozzá, de hiába. Két éven át kutatott a férfi után, mígnem detektívmunkájának köszönhetően kiderült az igazság.

A férfi mindvégig hazudott neki. Hazugság volt a szerelem, hazugság volt a családi dráma, hazugság volt minden. A személyazonossága valójában egy halott kisfiúé volt, igazából John Dinesnak hívták, és boldog házasságban élt. Mint kiderült, a férfi titkos ügynökként azt a küldetést kapta, hogy kémkedjen a szakszervezeti antirasszista és környezetvédelmi aktivisták ellen, akik közé Helen is tartozott. Tehát az együtt töltött idő alatt csak megfigyelte az asszonyt, akiről jelentéseket készített.

Huszonnégy év elteltével újra találkoztak a sydney-i repülőtéren. John csak annyit tudott mondani, hogy elnézést kér a tettéért. Helennek viszont nem volt elég a bocsánatkérés, pont a találkozás hatására döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza a történetét. Ez pedig teljesen érthető. Elvégre ki érné be egy szimpla bocsánatkéréssel többévnyi hazugság után?!