Szeretitek az illatosított gyertyákat? Természetesen mi is! Ezért most hoztunk nektek egy pofonegyszerű otthon elkészíthető "receptet", hogy mitől lesz igazán őszies illatú a gyertyátok. Ebben a videóban minden szükséges hozzávaló megtalálható. Imádni fogjátok!
A héten megkezdődik az adventi időszak, vagyis a karácsonyt megelőző várakozás. A tradíció szerint ilyenkor – négy héten keresztül – minden vasárnap este meggyújtunk egy-egy gyertyát a hagyományos fenyőágkoszorún, amin három lila és egy rózsaszín gyertyának kell(ene) helyet kapnia. De ahogy a gyertyák színe, úgy mára már az adventi koszorúk is kezdenek kikopni az otthonokból. Helyettük inkább egyszerűbb, kis jelképes összeállításokat használunk. De hogy milyenek is ezek pontosan?
A hideg beköszöntével – amikor már nincs folyamatosan nyitva az ablak – sokan előkapunk valamilyen lakásillatosítót. Logikus, hiszen zárt térben jobban megmaradnak ezek az illatok, de még így sem mindegy, milyet választunk, mert nem mindegyik hatásos hosszú távon – sőt az sem mindegy, hogyan használjuk az egészségünk szempontjából.
Ha a karácsonyi ajándékokat már megvettétek, a fa is ott csücsül elrejtve a fészerben, és már a menüsort is összeállítottátok – persze egyelőre csak fejben –, de a lakás még nem öltözött ünnepi díszbe, adunk pár „fényes” ötletet, amivel gyorsan, hatékonyan és látványosan feldíszíthetitek, padlótól a mennyezetig.
Sokszor használunk süteményekhez, italokhoz, vagy akár salátákhoz frissen facsart citromlevet – de általában, ha kifacsartuk a levét, egyből dobjuk a kukába a héját. Mostantól ezt majd kétszer is meggondoljátok!
Minden nő szereti, ha jó illattal van megtöltve a szobája vagy a lakása. Az illatos gyertyák pedig még a lakás díszeivé is válhatnak, ám sajnos kiderült: károsak az egészségünkre.
Már egészen apró dolgokkal is sokat tehettek az egészségetek érdekében. Akár egy kis lélekkényeztető gyertyadíszítéssel, gyertyalobbantással is.