Elképzelhető, hogy az egyik legcsajosabb kedvenc filmünknek érkezik a folytatása, ugyanis Lindsay Lohan a Bajos csajok következő részéről beszélt.
Nektek is vannak olyan kedvenc filmjeitek, amiknek a folytatását a mai napig várjátok? Akad néhány szuper történet, ami simán megérdemelne egy második, vagy akár harmadik részt is. Most összegyűjtöttem néhányat, aminek sokan örülnének!
Az elmúlt évek egyik legjobb animációs filmje határozottan a Gru volt, én pedig el sem hiszem, hogy évekkel később néztem csak meg. Miután mindkét rész elképesztően sikeres volt, a készítők rögtön nekivágtak egy harmadiknak is, amihez itt az első előzetes. Megsúgjuk, nagyon vicces!
A múlt héten végre megjelent a Szívek szállodája folytatása, de a rajongók már most vérszemet kaptak és további epizódokra vágynak. Vajon megkapják? A sorozat készítői elárulták!
Szuper hírekkel lepte meg a rajongókat az Egy rém rendes család Peggy Bundyja, ugyanis elárulta, készül a sorozat spinoffja, benne az összes régi főszereplővel!
Hat évad és két mozifilm után már azt hittük, végleg búcsút inthetünk Carrie-nek és barátnőinek, de egy most megjelent nyilatkozat újabb okot ad a reménykedésre!
Azt, hogy sokunk kedvence, a Szívek szállodája nyolcéves kihagyás után hamarosan folytatódik, már egy ideje tudjuk, és jó rajongók lévén türelmesen várjuk a novembert, amikor a kilencvenperces részek debütálnak. Ahogy azonban egymás után szivárognak ki a forgatás képei, most egy rettenetes hírt kell közölnöm veletek: minden jel szerint az egyik karakter meghal a folytatásban!
Habár a Gossip Girl 2007 és 2012 között futott, azok közé a sorozatok közé tartozik, amiket szerintem örökre imádni fogunk. A Serena van der Woodsent játszó, azóta már házas és családos Blake Lively a napokban elmondta véleményét arról, szerinte milyen lenne, ha a sorozat folytatódna.