Egyéb kategória

Készül az Egy rém rendes család folytatása

Szuper hírekkel lepte meg a rajongókat az Egy rém rendes család Peggy Bundyja, ugyanis elárulta, készül a sorozat spinoffja, benne az összes régi főszereplővel!

vous - 2016.11.07.
Készül az Egy rém rendes család folytatása

Ki ne emlékezne Al Bundyra, aki egy cipőboltban dolgozott, előszeretettel üldögélt a kanapén, és az egyik keze mindig a nadrágjában volt? Aztán ott volt Peggy, aki mindig vitatkozott vele valamin, Kelly, aki legalább annyira csinos volt, mint amennyire butus is, no meg Bud, akit leginkább a család eszének tartottak. A '80-as és '90-es évek egyik legmenőbb sorozata már régen véget ért, de a Bustle szerint lehet, hogy nem örökre!

Forrás:
Facebook.com

Katey Sagal (vagyis Peggy) osztotta meg, hogy a szereplőgárda beleegyezett a spinoffba, aminek kitalálásán David Faustino (azaz Bud) dolgozott az utóbbi időben. Hogy miről fog szólni pontosan, még nem tudni, de ha jobban belegondolunk, elég valószínű, hogy ezúttal inkább a „gyerekek„ kerülnek a fókuszba.

„Kelly Bundynak valószínűleg már van vagy 10 gyereke. Ebben biztos vagyok” – nyilatkozta viccelődve az őt alakító színésznő még tavaly egy filmpremieren, és lehet, hogy nem is lőtt nagyon mellé.

Mivel Bud volt a legeszesebb a családban, nem lepődnék meg, ha a spinoffban valamilyen saját vállalkozásba kezdene, amivel persze megpróbálja lenyűgözni a lányokat. Mert hát arra még biztosan ti is emlékeztek, hogy nem volt túlságosan szerencsés a csajozásban.

a-vous-lanyok-mit-viseltek-90-es-evekbeneszter

„A chokert le nem lehetett rólam könyörögni vagy másfél évig” – így öltöztünk mi a '90-es években

Amikor egy nadrágomat látva anyu elmesélte, hogy neki PONTOSAN ILYENJE volt, mert ez volt a divat a hetvenes években, nem hittem el neki, hogy ilyen létezhet. Azon is nehéz volt magamat túltenni, hogy anyu volt fiatal. Azon talán még nehezebb, hogy pont olyan ruhája volt, mint nekem. Most, hogy eltelt laza 15 év, én is tudnám mondani minden, magát menőnek gondoló csajszinak, hogy a kilencvenes években pont ilyen cuccom volt, mint most neki. Mármint…

Főszerkesztőnk, Eszter cikkét ide kattintva olvashatjátok tovább!

Ami pedig Alt és Peggyt illeti, valószínűleg ők épp ugyanolyanok maradnak, mint régen: a kanapén ülnek, és vitatkoznak azon, ki nézi épp a tévét. Már csak arra lennék kíváncsi, vajon a régi díszlet megmarad-e, vagy kicsit modernebbé varázsolják a berendezést?

Forrás:
Facebook.com/Married with children
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.