Egyéb kategória

Van még hova fokozni: folytatódhat a Szívek szállodája!

A múlt héten végre megjelent a Szívek szállodája folytatása, de a rajongók már most vérszemet kaptak és további epizódokra vágynak. Vajon megkapják? A sorozat készítői elárulták!

vous - 2016.11.29.
Van még hova fokozni: folytatódhat a Szívek szállodája!

Az egész világ és vele együtt a szerkesztőségünk is teljes Szívek szállodája-lázban ég, mióta kiderült, hogy kilenc év kihagyás után folytatódik a Gilmore lányok sztorija. A szombati napot ennek jegyében teljesen nekik is szenteltük, ráadásul duplán örülhettünk, hiszen az új részek sem okoztak csalódást. De vajon számíthatunk még arra, hogy a folytatásnak is lesz folytatása?

Objektum doboz

Erre a kérdésre nemcsak mi voltunk kíváncsiak, hanem a Hollywood Reporter újságírói is, akik rákérdeztek a sorozat egyik készítőjénél, Amy Sherman-Palladinónál arra, hogy várható-e folytatás a közeljövőben és a válasz, ha nem is volt éppen egyértelmű, mégis ad okot a rajongóknak a bizakodásra:

Amit el akartunk mesélni, elmeséltük. Hogy van-e még több ebben a sztoriban? Ki tudja – ezt egyelőre az univerzumra bízzuk. Aztán lesz, ami lesz.

De titokzatosság ide vagy oda, abban egyetérthetünk, hogy a mostani befejezés folytatásért kiált!

Ti mit gondoltok, hogy folytatódhatna a sztori?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.