Először láttam a tengert. Álltam a partján, a lábam a homokba süppedt, és csodálkozva néztem. Persze, láttam már filmekben futó nőket, akik fehér hálós semmiben szaladnak végig a parton, maguk mögött hagyva a légypiszoknyi nyomot. Akartam is olyan fotót, de hiába lépkedtem a negyven feletti lábammal, sehogy sem lett olyan szép. Inkább mások lábnyomai után kutattam.

Szalagavató. Ahogy ezt a szót meghalljuk, a legtöbb embernek beugrik valamilyen maradandó élmény. Van, akinek azért, mert vicces volt, van, akinek szimplán jó élményt jelentett, és van, aki kicsit cikis sztorikra gondol rögtön. Az érzékek tánca kapcsán eszünkbe jutottak az első suta mozdulatok, a béna ütközések, és egyből meséltük a sztorijainkat egymásnak. Nem hagyhattunk ki benneteket sem.

Ezt nem akarom elhinni, már augusztus van! Innen fogva rohamléptekben telnek a napok, és van, aki már a karácsonyra készül. Bár mi a jelenben élünk, így a napsugaraknak vígan örülünk, mégis eszünkbe jutott az év vége. Viccesen közelítünk az elmúláshoz, időkapszulát készítünk. 

Előfordult már veletek olyan, hogy elfelejtettetek egy fontos dolgot, vagy otthon hagytatok valamit? Biztos, hiszen emberek vagyunk, hibázunk. De ahogy idősödünk a memória, az egészség egyre fontosabbá válik. És fontosabbá vált Michael Mosleynak is, aki utánajárt, hogyan lehetne ezen segíteni.