Azért írtam meg a történetemet, hogy segíteni tudjak azokon az embereken, akik hozzám hasonló csónakban eveznek, de a környezetük nem figyelmezteti erre. Remélem, hogy a levelem eljut hozzájuk!
A párom minden ébren töltött percet együtt akar tölteni, amikor pedig mégsem vagyunk együtt, minden lépésemről tudni akar. Szeretem, de már úgy érzem megfulladok.
Én szerettem őt, tényleg, de annyira, hogy észre se vettem, ahogy körbefonta az életem mint az esőerdőket a lián. Mozdulni se tudtam. Nem kaptam levegőt.
Egy párkapcsolatban, különösen az elején mindannyian hajlamosak vagyunk engedni a másik akaratának, tiszteletben tartjuk elvárásait, mert hisszük, mindaz szerelemből fakad. Ez a három csillagjegy azonban nagyon is résen van.
Maedeh Hojabri egy 19 éves iráni vlogger, aki azzal szerzett magának több mint 85 ezer követőt, hogy nyugati és perzsa popslágerekhez készített egyedi koreográfiákat.
A héten kezdődik épp a New York-i divathét, mely egy remek lehetőség arra, hogy felhívják az illetékesek az emberek figyelmét arra: nem szabad engedni a divatipar egysíkúságának és elnyomó uralmának. Pont úgy kell hangsúlyozni a sokszínűséget és a különbözőségeket, mint ahogy ez a divatbemutató is bemutatja a városok világát.
Az érzékeny, intuitív emberek gyakran esnek áldozatául a szociális stressznek és az ünnepek nyomásának, ami azt jelenti, hogy tele vannak negatív gondolatokkal.
A gyerekkorukra sokan szeretnek nosztalgiával visszaemlékezni: a gondtalan évek, amikor még semmi felelősség nem nyomta a vállunkat, ráadásul a szülőktől is mennyit hallottuk, hogy addig jó az élet, amíg gyerekek vagyunk. De biztosan annyira gondtalan az a gyermekkor?