Nem számít, hova születtetek, vagy hány évesek vagytok, el fog jönni az életetekben a pont, ahol szembe kell nézzetek valamiféle erőszakkal. Történhet ez direkt vagy indirekt módon, lehet fizikai vagy verbális, épp ezért fontos, hogy tisztában legyetek azzal, mi az, ami már az erőszak kategóriába esik. Egy tanár is így gondolta, ezért úgy döntött, két almán mutatja be az osztálynak, hogy milyen is az, ha bántanak valakit.
Nem kell, hogy bárki is megtiltsa, hogy vágyj valakire, elég ha tudod te magad, hogy nem szabad “beleharapni”, és máris egyre jobban kívánod.
Az almás pite az a sütemény, amire szinte minden nemzetnek megvan a maga válasza és variációja, és lehetetlen olyat találni, ami ne lenne finom. Mi most a békebeli, nagymamafélét készítjük, de mutatunk néhány változatot is.
Széles csípő, vékony derék és kicsik mellek. Ha rátok is igazak ezek az állítások, akkor bizony a körte alkatúak táborába tartoztok. Ez ne szegje kedveteket, ugyanis ez az egyik legnőiesebb alkat, és a nők többsége ide sorolható. Mindössze annyi a dolgotok, hogy előnyösre varázsoljátok a szélesebb testrészeiteket. Ebben segítek most!
Amikor valaki úgy érzi, olyan, mintha csak hasból állna, se cicije, se dereka, valószínűleg alma alkatba tartozik. Elkeseredni kár, mert a színek, anyagok, szabások és kiegészítők mind segítenek abban, hogy mindenki csinos és nőies legyen – csak a megfelelőeket kell kiválasztani.
Az ősz nem lehetne teljes még egy almás-fahéjas recept nélkül. Ezek a mini almás táskák pedig minden szempontból ideálisak: gyorsan elkészülnek, isteni finomak és még diétázók is bátran fogyaszthatják.
Aki szereti a gyümölcs és a hús párosát egy tányéron, annak ez a jó omlós, szaftos fogás biztosan kedvére lesz. Az alma nemcsak gyümölcsként, de szeszesital formájában, ciderként is fontos szerepet kap benne, igazi őszi csemege!
Szeretitek az illatosított gyertyákat? Természetesen mi is! Ezért most hoztunk nektek egy pofonegyszerű otthon elkészíthető "receptet", hogy mitől lesz igazán őszies illatú a gyertyátok. Ebben a videóban minden szükséges hozzávaló megtalálható. Imádni fogjátok!