Csúnyán összevesztetek, de a nagy ‘haragszomrád’ végén még édesebb a békekötés. Utána pedig mindketten féltve őrzitek a törékeny status quót, hiszen a sebek frissek, könnyen újra lángra kaphatnak az indulatok. Ismerős? Na, pont ugyanígy van ez a nagyok között is. Ott, ahol a történelmet írják.
A béke egy mosollyal kezdődik – Teréz anya
Canossát járni hogyan kell?
A történelem legnagyobb békülését, ami után a nagy bocsánatkérést már csak Canossa-járásnak nevezzük, IV. Henrik követte el, bár cseppet sem azért, mert belátta hibáját. Csak épp mert muszáj volt, mert a helyzete tarthatatlanná vált. 1077-ben Canossa városáig kellett az akkori német királynak (későbbi császár) elzarándokolnia, hogy VII. Gergely pápa bocsánatát elnyerje és rávegye, hogy vonja vissza az egyházból való kiátkozását. Az ok: komoly, vallási köntösbe bújtatott polgárháború fenyegette hatalmát.
A pápa három napig váratta télvíz idején a mezítláb, vezeklőcsuhában a vár kapujában esdeklő királyt, míg végül megbocsátott. IV. Henrik azonban nem felejtett, hamarosan visszavágott megaláztatásaiért, harcot indított a pápa ellen, mire az újból kiátkozta. Henrik az adok-kapok után ezúttal már nem is próbálkozott a béküléssel, egyszerűen lecserélte vitapartnerét egy új eminenciásra, ellenpápát nevezett ki III. Gergely személyében. Hát, én nem kezdenék vitába vele.
Európa egyesül
Hallottatok már az Elysée-szerződésről? Pedig ha úgy vesszük ennek köszönhető, hogy szabadon mozoghattok Európában. 1963-ban ugyanis az akkori NSZK, azaz a Német Szövetségi Köztársaság és Franciaország egy több évszázados rivalizálást zárt le a paktummal. De Gaulle tábornok és Konrad Adenauer kancellár között a csatabárd elásásának írásos nyugtázása először csak a két nép fiataljai számára jelentett csereprogramos lehetőségeket, mely az ifjúság nevelése által elültette a jövő generáció fejében az egység és a baráti viszony szent és sérthetetlen magját, melyből aztán csírát hajtott egy nagyobb szövetség, a mai Európai Unió.
Dél-Afrikában megszűnik az apartheid
Meglepő, de a fekete kontinensen, a Dél-afrikai Köztársaságban egészen 1994-ig durva fekete-ellenesség uralkodott. A kisebbségben lévő, ám a vezető pozíciókat birtokló fehérek faji alapon szegregálták a gazdaságban, a politikában és az oktatásban is a lakosságot. A fehérek javára persze.
A közel fél évszázados apartheid diktatúra az 1990-es évekre tarthatatlanná vált. Megtörtént a csoda, és 27 éves fogság után kiengedték a börtönből Nelson Mandelát, a feketék jogainak harcosát. A rabságában is komoly politikai befolyással bíró Mandelát '93-ban Nobel-béke-díjjal jutalmazták, majd 1994-ben megválasztották a Dél-afrikai Köztársaság első olyan elnökének, akit az eddig kirekesztett fekete lakosság résztvételével, demokratikus módon szavaztak meg.
Mindannyian amerikaiak vagyunk
Az elszigetelés nem vált be. Itt az ideje egy új megközelítésnek.
Mindezt 53 éves komoly szankciókkal járó mosolyszünet után jelentette be tavaly decemberben Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke. Kuba és az USA között 1961-ben szakadtak meg a diplomáciai kapcsolatok, két évvel azután, hogy Fidel Castro vezetésével győzött a kubai forradalom. Bár a kommunizmus ma is működő – igaz, hogy sajátságos módon, de működő – latin-amerikai fellegvára igyekezett ugyan berendezkedni egy amerikai segítség és együttműködés nélküli világra, ám az ország lakossága és gazdasága egyre kevésbé volt képes tolerálni a több mint fél évszázados embargót.
Az egyéves titkos tárgyalásokat Kanadában folytatták le, a közeledés legfőbb szorgalmazója és elősegítője pedig maga Ferenc pápa volt. Az USA bejelentette, hogy megvizsgálja, vajon szomszédját leveheti-e a terrorizmust támogató országok listájáról. A világ egyelőre lélegzetét visszafojtva figyeli, hogyan lesz az eddigi sárdobálásból békés együttélés.
Korea 2 in 1
Távolról nézve gyakran szürreális, hogy Észak-Koreában hogy mennek a dolgok, hogy épp melyik családtagját vagy miniszterét végzi ki Kim Dzsongun, pusztán azért, mert kritizálni merte vagy valamiért kiesett a pikszisből. A nagyhatalmak játékának köszönhetően kettészakadt és jogilag ma is háborúzó Észak- és Dél-Korea időnként a tettlegességig is elmegy a félszigeti házi csetepatéban, de arra is volt példa, hogy kéz a kézben, barátságban vonultak fel a két ellenséges ország képviselői. Nem is egyszer, hiszen a 2000-es sydneyi, a 2004-es athéni nyári olimpiákon, valamint a 2006-os torontói téli olimpián is közösen vonultak a megnyitón és közös színekben, közös zászló alatt indultak a közeledés jegyében.
A nagy kibékülés azonban még várat magára, ezt mi sem szimbolizálja jobban, mint hogy 2008-ban Pekingben már külön szerepeltek. De a sportolóknak nem ez volt a legnagyobb veszteség, hiszen ha egy észak-koreai rosszul teljesített a megmérettetésen, akár még munkatáborba is kerülhetett a nyerteseknek kijáró bőséges jutalmazás helyett. És ennél csak durvább dolgok történnek arrafelé, nem is csoda, ha a nagy összeborulás várat magára Dél-Koreával.
