Világ

A válság nehezíti a menekülteket segítők munkáját

Ahogy nőnek az árak, úgy csökken az adományozási kedv. Bár az is meglehet, hogy nem igazán kedv kérdése ez, hanem pusztán csak a lehetőségek vagy épp a kilátások beszűkülése okozza. Mindenesetre egyre kevesebb adományt kapnak azon szervezetek, amelyek a rászorulókat támogatják, pedig ők nem lettek kevesebben.
vous - 2022.10.13.
A válság nehezíti a menekülteket segítők munkáját

Különösen a menekültek esetében nehezedik a helyzet, mivel továbbra is sokan érkeznek hazánkba, viszont a háború kitörésekor beindult tömeges összefogás mára elhalványult. Nem csoda, hisz annyi minden másra terelődik a figyelem – az árakkal, a rossz hírekkel együtt pedig a bizonytalanság is csak nő.

Így a hősiesen helytálló karitatív szervezetek és civilek munkája most egyre nehezebbé válik, szóval minden támogatásnak nagyon örülnek!

A szcientológia önkéntes lelkészek a háború kezdete óta töretlenül, a mai napig rendszeresen visznek adományokat a menekülteket ellátó szervezeteknek, miután megtudakolják tőlük, mire van szükségük.

Így tettek most is. A friss gyümölcs, az üdítő, az instant leves, a konzerv és az egyéb tartósélelmiszer-adományok a jelenlegi helyzetben annyira jól jönnek, mint egy falat kenyér, hisz számos helyen a raktárak kifogytak, a menekültek viszont továbbra is érkeznek.

Még ha a háborúnak mi magunk nem is tudunk véget vetni, a hazánkba érkező áldozatoknak annál inkább tudunk segíteni. Ha csak belegondolunk egy pillanatra, hogy mi lenne, ha mi kerülnénk ilyen helyzetbe, máris könnyebb elképzelni, milyen rengeteget jelenthet a legkisebb figyelmesség, törődés valakinek – és összefogással még sokkal erősebbek vagyunk.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?