Lélek

Nőnek az árak, csökken az adakozási kedv, egyre több a rászoruló

A válságos helyzetben az embernek talán utoljára jut az eszébe, hogy adakozzon a rászorulóknak, pedig azok száma a válsággal éppen növekszik.
vous - 2022.12.07.
Nőnek az árak, csökken az adakozási kedv, egyre több a rászoruló

Mindennek a tetejébe még a menekültek is egyre csak érkeznek hazánkba, több hullámban, hol többen, hol kevesebben. Először sokan csak a háború miatti bizonytalanság elől menekülve hagyták el otthonaikat. Aztán mások a konkrét bombázások, fegyveres konfliktusok miatt jöttek el hazájukból. Most pedig már olyanok is sokan jönnek, akiknek az otthonában nincs fűtés, víz, elektromosság. Talán bele sem gondolunk, milyen érzés lehet azoknak a gyerekeknek, akiket édesanyjuk a konkrét, fizikai túlélésért kap fel, és indul el velük az ismeretlenbe. Vagy azoknak, akik kiszédülnek az iskolapadból, mert otthon nincs mit enniük a hónap végén. Szerencsére a különféle egyházak szeretetszolgálatai és a jótékonysággal foglalkozó alapítványok állják a sarat, és támogatják a bajbajutottakat, de nekik is mindinkább nehezedik a dolguk, ahogy az egyre rosszabb gazdasági helyzettel egyenes arányban csökken az adakozási kedv. 

Erre próbálnak a szcientológia önkéntes lelkészek mind jobban odafigyelni, és rendszeres adományaik mellett másokat is arra buzdítani, hogy támogassák azon szervezeteket, egyházakat, akik a rászorulókon segítenek. Érdemes megkérdezni a különféle egyházak szeretetszolgálatait, hogy mire van épp szükségük az általuk támogatottaknak. Mert a bajbajutottak sokszor nem hangosak; a hírekben is egyre kevesebbet szerepelnek. Ahogy a háborús menekültek „szenzációértéke” csökken, úgy a szegényebb sorba kerülő honfitársainké is. Utóbbiaknál is sokszor csak az egyházakra számíthatnak azok, akik nem tudják a maguk és a családjuk alapvető szükségleteit ellátni. 

Ezért az elmúlt egy hétben a szcientológia önkéntes lelkészek támogatták egy olyan nagy egyház vidéki jótékonysági szervezetét, akik szociális ellátással és nevelőszülői hálózat működtetésével foglalkoznak; továbbá egy menekültek fogadásával és ellátásával foglalkozó másik egyház önkénteseit is. A szokásos tartósélelmiszer-, üdítő-, tisztítószer-, kozmetikum-, illetve frissgyümölcs-adományokon, valamint az egyedi igényeken kívül (pl. babaruhák) vittek még sok csokimikulást és buborékfújót is. Ilyen apróságok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kicsik felszabadultan tudjanak ünnepelni, és megfeledkezzenek a szűkölködésből adódó problémákról, legyen szó menekült vagy hazai rászoruló gyermekekről.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.