A válságos helyzetben az embernek talán utoljára jut az eszébe, hogy adakozzon a rászorulóknak, pedig azok száma a válsággal éppen növekszik.

Én sokáig boldog-boldogtalant megsegítettem pár forinttal, friss pestiként nem tudtam megállítani a kezem, ami a pénztárcám felé indult, mert lássuk be: rossz látni, hogy van, aki éhesen, fedél nélkül él az utcán.

Felnőttkorunkra már tudjuk, hogy nem a vérrokonság tesz bennünket igazán családdá, hanem a szeretet és a kötődés, amit egymás iránt érzünk. Tristan Jackobson megható története még inkább rá fog ébreszteni bennünket erre, aki egy limonádéstand felállításával vált hivatalosan is szülei gyermekévé.

Az utcai kéregetésre szinte már mindenki nemet mond, sőt észrevétlen továbbhaladunk, ha egy idegen segítséget kérve odalép hozzánk. Sajnos nem tudjuk, mi áll a dolgok hátterében, pedig lehet, hogy ténylegesen segíthetnénk embertársainkon, csak épp a közlés módja nem megfelelő.

Ti mit tennétek, ha hirtelen nyernétek egy nagyobb összeget? Nyaralni mennétek, shoppingolnátok vagy félretennétek? Valószínűleg ehhez hasonló gondolatok ugranának be először mindenkinek. Ennek a nőnek azonban épp hogy csak rögzítették a kaparós sorsjegyen nyert nyereményét, ő máris odaajándékozta az egészet egy utcán fagyoskodó hajléktalannak.