Világ

Egy film, ami minden nőnek kötelező

Egy film, egy plakát és három nagyszerű színésznő – végre megjelent a Suffragette hivatalos moziplakátja, melyen Meryl Streep mellett Carey Mulligan és Helena Bonham Carter látható.

vous - 2015.07.16.
Egy film, ami minden nőnek kötelező

A Suffragette című filmben Meryl Streep Emmeline Pankhurstöt alakítja, aki a 20. század eleji Nagy-Britanniában a szüffrazsett-mozgalom vezető alakja volt. Lányaival – akiket Carey Mulligan és Helena Bonham Carter alakítanak – együtt küzdöttek a nők egyenjogúságáért és szavazójogáért.

A nagy Gatsby-filmből ismert Carey Mulligan korábbi nyilatkozata szerint ez a film teljesen megváltoztatta a nézeteit:

Fogalmam sem volt, hogy ezeket a nőket verték, bebörtönözték, hogy hidakat robbantottak fel és akár éhségsztrájkba is kezdtek. Egy nagyon enyhe kép él a fejünkben ezekről a nőkről, akik boldogan menetelnek zászlókkal az utcákon.

Maga a téma mellett további érdekesség, hogy ez lesz az első film, amit a londoni parlamentben forgattak. A film rendezője, Sarah Gavron azt nyilatkozta: megtiszteltetés, hogy egy ilyen filmet leforgathattak, ráadásul egy olyan helyszínen, aminek döntő szerepe volt a nők egyenjogúságában.

Az "Anyák. Lányok. Lázadók" felirat alatt Carey és Helena egyszínű blézerben, "Szavazójogot a nőknek" feliratú kitűzővel szerepelnek, míg Meryl Streep díszes kalapban és csipkés kosztümben látható. Ide kattintva megnézhetitek a szuper plakátokat! 

Ha szeretnétek még többet látni a filmből, aminek október 23-án van a premierje, akkor íme, a trailer:

Mi tűkön ülve várjuk! 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.