Világ

1986. július 27. – A Queen nem biciklivel érkezett, de mindent vitt

A Zanzibáron született Freddie Mercury annak ellenére szerepel a 60 leghíresebb brit között, hogy perzsa ősök Indiába vándorolt gyermekeként csak 18 évesen érkezett tanulni a szigetországba. Nem egyszerű, ugye? Ahogy magáról vallott, ő sem volt az, de így szokott ez lenni a különleges tehetségekkel. Dalait a mai napig kívülről fújják azok is, akik már csak felvételekről ismerhették meg a karizmatikus és zseniális énekest. Legendás csapatával, a Queennel 1986. július 27-én Budapesten fergeteges koncertet adtak.

vous - 2015.07.27.
1986. július 27. – A Queen nem biciklivel érkezett, de mindent vitt

Egzotikusak voltunk a Queennek

Az, hogy a nyolcvanas évek popzenei sztárcsapata Magyarországon szerepelt, maga volt a csoda, amihez az is kellett, hogy a zenekar maga akarjon Kelet-Európába jönni. És persze kellett sok-sok pénz is, ráadásul valutában, amit akkoriban nem volt könnyű csak úgy a bankban átváltani, szigorú kvóta szerint gazdálkodott az állam.

Az összeg valahogy mégis összejött a zenekar gázsijára, utazására, költségeire és extra kívánságaira, de a szervezők igyekeztek a nagyszabású vállalkozást minimum nullszaldósra kihozni. Így született meg a koncertfilm ötlete, melyhez egy werkfilmet is forgattak, az együttes magyarországi tartózkodásáról.

A Queen pedig lelkesen vállalta a fellépést és a mozikészítést az egzotikus keleti blokk legvidámabb barakkjában.

Forrás:
VOUS

Aki ott volt, sosem feledi

Papp Györgyi, aki sok-sok világsztár koncertjén megfordult már, azt mondja, a ’86-os Queen-koncert semmivel nem összehasonlítható:

Két haverommal mentünk ki a koncertre, a jegyünket viszont egy másik ismerősünk vette meg, aki hajlandó volt hosszú órákig ácsorogni a Vörösmarty téren a jegyárus előtt. A 76 ezer jegyet elképesztő hamar elkapkodták, a Népstadion előtt pedig komoly tömeg alakult ki, akik feketén próbáltak valahogy jegyet szerezni. A legtöbben külföldről érkeztek, a kezükben egy táblát tartottak, amin az szerepelt, hogy mennyiért vennék meg a jegyünket. Voltak, akik a 200 forintos jegyért 1700 forintot ajánlottak, persze valutában. Akkor ez nagy szó volt, de eszünk ágában sem volt kihagyni a koncertet.

Györgyi már nem is emlékszik, ki volt az előzenekar, olyan hatással volt rá a Queen produkciója. Pedig hogy is lehetne feledni őket, hiszen a szervezők a film egzotikumfaktorának emelése érdekében a Z' zi Labort és velük a Veresegyházi asszonykórust kérték fel a közönség bemelegítésére. 

Forrás:
VOUS

Elterjedt a híre, hogy koncertfilmet forgatnak Budapesten, így biztosra lehetett venni, hogy a Queen az egyébként is fergeteges bulira még rá fog tenni egy lapáttal. Talán ezért is lehetett, hogy rengeteg külföldi szeretett volna részt venni a nagyszabású fellépésen. És valóban, Brian May egy hihetetlen gitárszólót adott elő, Freddie Mercury pedig fergetegesen énekelt, ereje teljében volt, a színpadra alkotott fémépítményen föl-le szaladgált a show alatt. 

A csapat természetesen nem Bicycle, bicycle nyergében érkezett, de még csak nem is repülővel, hanem egy szárnyas hajóval a Dunán. Bécsből jöttek, korábbi (jóval kisebb) fellépésük helyszínéről. A koncertfilm werkje nemcsak a megérkezést, de azt is bemutatta, ahogyan egy antikvitásüzletben vásárolgatnak, és ahogyan Freddie a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt – amit az ő ötlete alapján emeltek be a repertoárba – igyekszik megtanulni.

A koncerten Mercury rutinos kisdiákként a kezére írt szöveget olvasva egyszer csak belekezdett a közönség számára váratlan produkcióba.

Freddie Mercuryról legtöbben tudták, hogy homoszexuális, de hogy AIDS-ben szenved, azt szinte haláláig nem árulta el. Nem is akarta, hogy sajnálják, azt mondta, hogy nincs benne keserűség amiatt, ha 41 évesen távoznia kell, hiszen oly sokat, szinte mindent látott már a nagyvilágból.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Hasznos kiegészítők a porszívódhoz
Otthon
Hasznos kiegészítők a porszívódhoz
vous - 2023.05.22.
Vettél egy porszívót és szeretnéd a maximumot kihozni belőle? Ezesetben lehet, hogy szükséges lesz pár kiegészítőre, amit a csomagolás nem tartalmazott. Az alábbiakban felsorolunk néhány fontos porszívó tartozékot, amelyek segítenek a hatékony és alapos takarításban: