
A következő alkalommal, amikor az egyik barátotok majd csúnyán néz, amiért fotót készítetek evés előtt, mondjátok neki nyugodtan azt, hogy az úgynevezett food porn még finomabbá varázsolja a kajátokat.
A Journal of Consumer Marketing tanulmánya is ezt bizonyítja. Szerintük az az idő, amíg előveszitek a telefonotokat, majd gyorsan megszerkesztitek az elkészült képet, olyan pillanatnyi szünetet kreál, ami ahhoz vezet, hogy még jobban élvezzétek majd az ételeteket. Vagyis az evés ebben a formában olyan, mint a szex. Egy kis előjáték meghozza az étvágyat.
A kutatók ahhoz, hogy ezt megállapítsák, 131 résztvevőt vontak be, akiket csoportokra osztottak. Voltak azok, akik gyümölcssalátát kaptak, s választhattak, hogy evés előtt lefotózzák azt vagy sem. A többiek red velvet tortát kóstolhattak és fotózhattak – már ha szerették volna megörökíteni azt az elfogyasztása előtt.
Érdekes fejlemények születtek. Azok, akik készítettek képet a tortáról, sokkal finomabbnak észlelték azt, mint azok, akik nem csináltak fotót róla. Viszont a gyümölcssalátás csapatban nem volt különbség az ételek ízlelését illetően.
Végeztek egy utólagos kutatást, amibe 101 egészségesen táplálkozó embert vontak be. Itt most nem a fotózás került az előtérbe, hanem az olvasás. Evés előtt mindenkivel végigolvastattak egy cikket, ami az amerikaiak étkezéséről szólt. Az állt benne, hogy ők 70%-kal kevesebb kalóriát visznek be táplálkozáskor. De volt egy másik cikk is, amiben épp az ellenkezője szerepelt.
Azok számára ízlett jobban az egészséges étel, akik azt az információt kapták, hogy Amerikában kevesebbet esznek. Azok, akik a másik szöveget kapták, semmiféle hatást nem érzékeltek. Vagyis a kapcsolatuk az egészséges élelmiszerrel ugyanolyan maradt. Tehát ha ételekről van szó, sokan és könnyen a befolyásolás csapdájába tudunk esni.
Nemrég szavaztatok arról, hogy hányféle ember létezik, ha evésről van szó. Ha lemaradtatok az eredményről, most bepótolhatjátok!