Érdekes, hogy a gyerekek bizonyos érdeklődéssel, képességgel, készséggel jönnek a világra, amit még az anyai nevelés sem tud elrontani. Hogy miről beszélek? Arról, hogy nekem nincs hallásom, énekelni nem tudok, a fiam pedig, ennek ellenére, roppant muzikális, és az is maradt – még én sem tudtam elrontani. A hiányos zenei hallásom és énektudásom miatt nem nagyon énekeltem neki, még pici volt, amikor egy-egy altatódallal megpróbálkoztam, de annak mindig csak még nagyobb üvöltés lett a vége. Valószínűleg hallotta azt, amit én nem.

Mikor a fiam kicsi volt, egy kisvárosban éltünk, nem is hallottam a ringató foglalkozásokról, ahol mozgásokkal kísérik a közösen megtanult dalokat az anyukák és a babák. De ha hallottam is volna róla, akkor sem lett volna lehetőségem ilyen körbe járni. A lányom szerencsésebb, ő pici kora óta sokkal több éneket, dalt, mondókát hall köszönhetően a fiamnak, aki a bölcsiben és ma már az oviban tanulja ezeket, amikre megtanít minket is. (Fura módon Bora baba azt is szereti, ha én éneklek neki, sőt elalváshoz szinte kötelező énekelnem neki – ezért is gyanakszom, neki sincs hallása, hiszen mi más lehet ennek a magyarázata?!)

Forrás:

iStock

„A mondókák, versikék fejlesztik a ritmusérzéket, valamint a mozgással kísért mondókák segítik a felnőtt-gyerek kapcsolatot” – mutat rá a lényegre Kati néni, aki évtizedek óta bölcsődei gondozónő. A ritmus és a rímek segítenek könnyebben megjegyezni a szöveget, fejlesztik a szókincset és a beszédet. Az utánzással eltanult mozgásokkal pedig a jobb és bal irány, a nagymozdulatok is gyakorolhatóak, de a testrészek megtanulására is kitűnően alkalmas.

„A közelünkben nem volt ringató foglalkozás, de könyvek segítségével mindkét gyerekemnél a kezdetektől fogva csináltam. A nagyobbik még mindig heti többször igényli, hogy ringatózzunk, mivel a kicsi is élvezi, így gyakran csináljuk” – avatott be a kétgyerekes Boró. A versikéket, mondókákat jó, ha beillesztjük a mindennapokba. Mi például a buszra várva vagy éppen öltözködés közben szívesen mondunk verseket, de például egy-egy kiadós reggeli után mindig szóba kerül Boncsér Orsolya Fogd rá a Jetire! című könyvében található, falánk hörcsögről szóló verse. Sokszor spontán, az adott eseményhez, témához, tevékenységhez kapcsolódóan jut eszünkben egy-egy mondóka. „A bölcsiben nincs kimondott ilyen foglalkozás. Ha szeret a kisgyermeknevelő énekelni, akkor minden játékhoz, tevékenységhez lehet egy-egy mondókát kapcsolni” – mondja Kati néni, és ezt csak megerősíteni tudom, Bálinték például az oviban játékelpakolásnál mindig ezt éneklik:

Dolgozni szaporán, rakjuk a játékot!

Minden gyerek elrakja, amivel most játszott.

Kati néni emellett kiemeli, fontosak a kifejezetten egy-egy gyereknek szóló, vigasztaló mondókák is: „Én sokszor alkalmazom beszoktatásnál is, amikor vigasztalom őket. Olyankor jönnek az ölben való énekek, mondókák, fontos, hogy ilyenkor testközelben vannak, és csak nekik szól.”

Bár ringató csoportba nem jártunk, később jártunk táncházba, amit Bálint iszonyatosan élvezett. A táncházban minden második alkalommal zenészek élőben húzták a talpalávalót, ezt minden gyerek imádta. A hangszerek egyébként különösen fontosak, Kati néniék a bölcsiben is gyakran kísérik például furulyával a dalokat. De nemcsak az a lényeges, hogy a nevelők vagy mi szülők szólaltassuk meg a hangszereket:

Adjunk hangszert a gyerek kezébe, fontos, amikor ő alkot, saját ritmust kreál.

Kati néni – több mint harminc éve dolgozik bölcsődei gondozónőként

Szerintem mindennek az alapja a Forrai Katalin Ének a bölcsődében című könyve. Én mindenkinek ajánlom, mert ebben a könyvben azt is taglalják, hogyan kell csinálni, plusz a kotta is nagy segítség.

Amit pedig én ajánlok

Bár ringató foglalkozásokra nem jártunk, de Bálint kicsiként nagyon szerette Gróh Ilona ringató könyvsorozatának Tarka kutya hová mégy? című kötetét. A leporellós könyv sokszor utazott velünk a vonaton, mert nemcsak a mondókát szerette a fiam, hanem Schall Eszter illusztrációit is örömmel böngészte.