Bár azon szerencsések közé tartozom, akiknek nem okoz gondot a korán vagy a hajnalban kelés, azonban egy-egy fárasztóbb nap után én sem ugrom ki az ágyból, mint Róbert gida.

És a barátom sem vár reám. Nem, mert olyankor még alszik. Na, de vissza az eredeti témához.
Van az úgy, hogy nehezen megy a felkelés, van, akinél ez mindennapos. Mert hát ki akarna hajnalban felkelni, hogy aztán 8 órára elmenjen dolgozni. De sajnos az élet ilyen, a mókuskerék forog, nekünk pedig elég gyorsan kell futni, hogy ne vágodjunk orra. Egyszóval:
FEL KELL KELNI!
Hogy egy kicsit megkönnyítsem a reggeleteket, hozok pár fura tippet. Az első talán az, hogy feküdjetek le időben. Tudom, hogy nagyon „nagyisan” hangzik, de próbáljatok meg legkésőbb este 11-kor ágyba kerülni, szigorúan telefon és smink nélkül.

Eljött az igazság pillanata: a VOUS-lányok smink nélkül
Ha azt hiszitek, hogy egy női szerkesztőség mindig parfümillatban fürdik, mindenki a #csinoskedd szerelésében ül a hófehér laptopok előtt a hét öt napján full sminkben, egyenes derékkal, és más dolga sincs, csak cikkeket írni, akkor jó is, hogy a VOUS-ra tévedtetek. Nálunk azért a legtöbb esetben nem ez a helyzet.
Ide kattintva kiderül, milyenek a VOUS-lányok smink nélkül.
Jeges fürdő
Ha nem is jeges, de zuhanyozzatok le hideg vagy langyos vízzel. Ez beindítja a vérkeringéseteket, felpörögtök.
Kézmasszázs
Masszírozzátok a tenyereteket a hüvelyk- és a mutatóujjatok közötti területen. Hasonló a hatása, mint a nyújtózkodásnak.
Rendeljetek reggelit!
Tudom, hogy ennek nincs hagyománya nálunk, és kicsit „luxinak” tűnik, de baromi hatásos, hiszen lesz mit várni. (Az is jó, ha lekülditek a párotokat a pékségbe.) Gondoljatok bele, amikor pizzát rendeltek, milyen édes a várakozás. Ez a felspannolt állapot pedig jót tesz a fáradt reggeleknek.
Oldjatok meg egy problémát!
Rakjatok ki egy puzzle-t, lépjetek szintet a játékotokban, tisztítsátok meg a tornacipőtöket, szereljétek meg a mosógépet, vagy dolgozzatok előre, ha tudtok. Hamar felpörög az agyatok.
FÉNY!
Amint kikeltetek az ágyból, húzzátok fel a redőnyt, ugyanis a testünk nem termel több melatonint (alváshormont) a fény hatására.