Egyéb kategória

Ezek a növények tisztítják legjobban a levegőt a lakásotokban

Kiderült, a növények legalább olyan jó barátaink, mint a kutyusok. A NASA adatai szerint ezek a fajták a legjobbak a tüdőnknek!

vous - 2016.11.18.
Ezek a növények tisztítják legjobban a levegőt a lakásotokban

A NASA '80-as évekbeli kutatását foglalta össze nemrég a LoveTheGarden nevű oldal. Ne csak az alapján válasszátok ki a lakás élő díszeit, hogy melyik tetszik a legjobban, az alábbi grafikából megtudhatjátok, melyek a leghasznosabbak a levegő minőségének szempontjából. Az öt, legjobb tulajdonságokkal bíró növény nevét hoztuk el nektek, jó bogarászást!

Kínai ehető krizantém (Chrysanthemum morifolium)

Kiszűri a levegőből: ammónia, formaldehid, benzol, triklóretilén, xilol, toluol

asztali lámpa virág növény éjjeliszekrény

Növények egymás között – Eláruljuk, melyik virágnak milyen legyen a szomszédja

Ahogy nekünk, embereknek sem mindegy, kik a szomszédaink, úgy a növényeknek sem. A megfelelő ültetés ugyanis növelheti a terméshozamot, viszont az is könnyen előfordulhat, hogy nem kedvelik egymást, ilyenkor viszont sokkal rosszabbul érzik magukat és rosszabbul is teljesítenek. Segítek, hogy a növényeitek a lakásotok és a kertetek ékességei lehessenek.

A cikk foltytatása ITT jön!

Vitorlavirág (Spathiphyllum ’Mauna Loa’)

Kiszűri a levegőből: ammónia, formaldehid, benzol, triklóretilén, xilol, toluol

A cikk itt még nem ér véget, a továbbiakért KATT IDE!

Vous JOY

JOY & VOUS

A JOY.hu és a VOUS.hu stratégiai együttműködést kötöttek. Naponta olvashatjátok a JOY.hu szerkesztőinek, szerzőinek cikkeit nálunk, és fordítva: a VOUS szerkesztői és szerzői is vendégszerzősködnek a JOY.hu-n. Keressétek őket itt, kövessetek bennünket ott!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.