Egyéb kategória

5 dolog, amit tegyetek meg a környezetetekben lévő kiközösítettért!

A kiközösítés nem csak az iskola színterein létezik. Munkahelyen, az egyetemen éppen úgy találkozhattok ezzel az egyáltalán nem pozitív jelenséggel. Klikkesedés mindenhol van, a munka világában talán kissé finomabban űzik ezt a sportot, jobban megy a sunyi fúrás, az egymás háta mögötti pletykálkodás, kibeszélés. 

vous - 2016.12.18.
5 dolog, amit tegyetek meg a környezetetekben lévő kiközösítettért!

Szerencsétlen áldozat mindig van, valahol adódhat olyan helyzet, hogy egy egocentrikusabb kolléga felülkerekedik egy szendébb, bátortalanabb munkatársán. A helyzet pedig tűrhetetlenné, kellemetlenné válhat, az is lehet, hogy az illető nem érti, miért került abba a helyzetbe, csak azt érzékeli, hogy valami nem stimmel, és valamiért rajta csattan az összes gonoszkodó poén, meg az összes letolás, ami a főnöktől érkezhet. 

Ha lehet, ti ne asszisztáljatok ehhez, még ha túl nagy is a kísértés, hogy megtegyétek. És miért is ne lenne az, hiszen könnyebb beolvadni, mint szembeszállni a többséggel, de gondoljatok arra is, hogy lehet, egyetlen ember elég ahhoz, hogy megfordítsa a szél fújását. Miért ne lehetnétek ti azok? Miért ne segíthetnétek a kilógó lólábnak beilleszkedni? Mondom is, hogyan.

Ne álljatok be a sorba!

Ne nevessetek a vicceken, és ne értsetek egyet azzal a gondolkodásmóddal, hogy aki fura, azt jól ki kell röhögni. Sosem tudhatjátok, mi áll az illető viselkedése mögött, miről szól az élete. Lehet, ha tudnátok, egy csapásra megváltozna a véleményetek róla. Ki tudja, lehet, hogy introvertált típus, és azért olyan zárkózott, de egyébként meg tök nagy koponya. Ezt nyugodtan el is mondhatjátok a kollégáitoknak, nem kioktatásképpen, csak mint egyszerű tényt, hogy ezen gondolkoztatok. Nem ártana talán megismernetek őt jobban, nem igaz?

Vonjátok be a közös programokba!

Ez nem a középsuli, ahol kasztok szerint ülnek az emberek az ebédlőben, hanem munkahely. Hívjátok meg a közös kávészünetre vagy egy esti sörözésre. Ezek egyébként is lazább, kötetlenebb programok, könnyen lehet, hogy egy teljesen más oldaláról ismeritek meg őt. 

Forrás:
iStock

Szembesítsétek a hiányosságaival!

Lehet, hogy neki lövése sincs arról, hogy fura, vagy vannak zavaró dolgai. Beszéljetek vele őszintén erről, lehet, hogy csupán csak ennyi kell, hogy változtasson, vagy hogy éppen megmagyarázza, honnan erednek a furcsaságai. Színtiszta asszertív kommunikáció az egész, éljetek vele!

Építsétek az önbizalmát!

Lehet, hogy a kollégátok tök jó arc és tök jó munkaerő, csupán csak visszahúzódó, félénk, kicsit antiszociális, nehezen kezdeményező. Éppen ezért kezdeményezzetek inkább ti, biztassátok, jelezzetek neki vissza, ha valami menő dolgot csinált a munkájában. A visszajelzések ugyanis meghozhatják a bátorságát, és megnyílhat előttetek, nem is gondolnátok, hogy a negatív szavak milyen romboló hatással bírnak az önbizalomra!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.