Trend

A gélmanikűrök egyik veszélye, amiről senki sem beszél

Hiába csak egy apróbb részlet a testünkön, a körmeink szépsége valójában nagyon fontos nekünk. Épp ezért imádjuk a trendeket, követjük is őket, de egy Facebook-fotó most bebizonyította, hogy érdemes nagyon átgondolni, milyen manikűrt választunk, ugyanis az egészségünk múlhat rajta!

vous - 2017.01.24.
A gélmanikűrök egyik veszélye, amiről senki sem beszél

A körömtrendek sorra váltják egymást, és a legtöbb annyira csodaszép, hogy azonnal ki akarjuk őket próbálni. Sokan a gélmanikűrre teszik a voksukat, pedig valójában érdemes kétszer is meggondolni, mit teszünk a körmünkre. Persze ma már szinte mindennek van előnye és hátránya is, de azt fontos tudnotok, hogy a gél manikűrnél ez nem merül ki annyiban, hogy könnyebben töredezik a körmötök tőle.

fehér körömlakk manikűr

Imádtam, de leszoktam a műkörmökről – legyetek óvatosak ti is!

Volt egy időszakom, amikor rendszeresen eljártam manikűröztetni, és hónapok leforgása alatt különféle géllakkokat próbáltam ki. Egyszer még épített zselé is került véletlenül a körmömre – a hogyanját most inkább ne firtassuk. De most azt gondolom, jobb nekem a natúr köröm.

A cikk folytatását ITT olvashatjátok.

Lauren Ann posztolt egy fotót a Facebookra legjobb barátnője körméről, aminek a közepén egy pirosas-barna csík jelent meg. Ez nem egy szimpla elszíneződés; ez valójában a rák egyik ritka fajtája, a melanoma ugyanis nem csak a bőrünkre veszélyes. A lány szerint a közeli UV-sugárzás és a különböző kémiai anyagok okozták ezt, amiről nem is gondolnánk, hogy mennyire veszélyes még egy ilyen kis testrészünkre is. Az orvosok ezt látva azonnal a műtétet javasolták, és eltávolították a körmöt, amivel sikerült megmenteniük a lány életét, mert ő időben megvizsgáltatta magát.

Objektum doboz

Sokszor olvassuk, hogy a szoláriumoknál mennyire veszélyes az UV-fény, de eddig keveset lehetett hallani arról, a körmökre milyen hatással van. Legyetek ti is óvatosak!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.