Trend

Imádtam, de leszoktam a műkörmökről – legyetek óvatosak ti is!

Volt egy időszakom, amikor rendszeresen eljártam manikűröztetni, és hónapok leforgása alatt különféle géllakkokat próbáltam ki. Egyszer még épített zselé is került véletlenül a körmömre – a hogyanját most inkább ne firtassuk. De most azt gondolom, jobb nekem a natúr köröm.

vous - 2022.01.15.
Imádtam, de leszoktam a műkörmökről – legyetek óvatosak ti is!

Pedig könnyű elcsábulni, nincs annál jobb érzés, mikor a friss, karcmentes lakkot előhúzzátok az UV-lámpa rekesze alól, érzitek az új illatot, és egész nap különféle pózban nézegetitek a karmaitokat. Mert milyen menő már, mikor azokkal hajba túrtok, vagy a mellkasotokra teszitek – amolyan madonnásan –, de megnézitek széttett ujjakkal, összezárttal, behajlítottal, színes és fehér háttér mögött is. És titokban végigsimítjátok rajta az arcotokat, szátokat, hogy fú, mennyire sima és tökéletes. Mégis leszoktam róla, több okból is. Apropó, leszokás, itt megtudhatjátok, hogyan és miért érdemes örökre leszokni a körömrágásról!

Az érzés maximum egy hétig tart

Hiába van amúgy majd' három hétig rajtam, akkor is rögtön látom a miliméternyi lenövést, ami zavar. Jó, igaz, az én körmöm rettenetesen gyorsan nő, de hát arról nem tehetek, szóval ez is egy nyomós érv volt nálam, hogy ár-érték arányban nekem ez a szépítkezés egyáltalán nem olyan kifizetődő, mint annak, akinek nem nő olyan gyorsan a körme.

Lusta vagyok rendszeresen visszajárni, és drága is

Tudom, ez szörnyen hangzik, de én úgy tűnik, nem vagyok az a körmös lány. Már csak azért sem, mert míg mások akkor esnek eksztázisba, ha körmözni mehetnek, én akkor, ha fodrászhoz mehetek. Mindenkinél mások a prioritások, én akkor érzem magam szexinek, ha a fodrászatból lépek ki, és ott egyáltalán egy percig sem érzem, hogy drága lenne. 

Forrás:
Lakkomlakkom blog

Egyáltalán nem körömbarát a cucc

Ez volt a legerősebb érvem: a körmeim egyszerűen nem bírták. A géllakk és a zselés körömépítés után is fájt a körmöm, elgyengült, nem mellesleg iszonyatosan vékonyra reszelték leszedéskor, pedig a nagy részét leoldották a géllakknak. Miután felhagytam vele, meg kellett várnom, míg teljesen lenő, ápolgatnom kellett, hogy újra erős legyen és ne repedezzen, ami azért egy alapos türelemjáték. És nem, nem a vitaminhiány volt a baj, ha nektek viszont a hajatok is töredezik, itt megtudhatjátok, milyen vitaminra lehet szükségetek! 

Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne imádjátok a műkörmöt, és ne próbáljátok ki a géllakkot és más körmös technikákat. Csupán csak jó, ha számoltok ezzel is, és időnként pihentetitek a körmeiteket.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.