Egyéb kategória

„Az, ahogyan rám mosolygott, szebbé tette a napomat” – A boldogság képlete egyszerűbb, mint hinnétek!

„Az emberek egyre kevésbé derűlátók: az utcákon szomorú, fáradt arcokat látni, mindenki siet, dolgozik, alszik, és valahogy nincs idő boldognak lenni. Pedig a boldogság legtöbbször kicsi dolgokon múlik, sőt, meglátásom szerint egyenesen az apró örömmorzsák adják a valódi és mély boldogságot. Azonban az apró negatívumok is könnyen összeadódnak, sokszor érzi úgy az ember, hogy kilátástalan az élete. Egy velem megesett történet világított rá arra, hogy mennyire egyszerű a boldogság képlete” – kezdi történetét Dóra, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Nagy Dóra írását olvashatjátok.

vous - 2017.02.25.
„Az, ahogyan rám mosolygott, szebbé tette a napomat” – A boldogság képlete egyszerűbb, mint hinnétek!

A fővárosba költözésem óta már megszoktam, hogy bátran belefeledkezhetek a gondolataimba az utcán sétálva, hiszen nagy valószínűséggel nem találkozom ismerőssel. Így történt akkor is, amikor egy őszi napon a körúton szomorúan vártam a villamost.

Éppen egy mélypont kellős közepén, keserű szájízzel rágódtam valami nevetséges apróságon, amikor elkezdett esni az eső. Elkezdtem kotorászni a táskámban, gyorsan fel is húztam az esernyőmet, amikor is észrevettem egy idős nénit, aki próbálta felhúzni a saját, látszólag viseltes ernyőjét. Próbálgatta, de nem igazán sikerült neki. Rámosolyogtam, és elindultam felé, hogy segítsek, mikor az ernyő éppen kinyílt. Ennek ellenére visszamosolygott, és odajött hozzám. Annyit mondott csak:

Kedvesem, látom, hogy maga milyen mosolygós, kedves természet. Maradjon meg ilyennek. Én nagyon beteg vagyok, már, valószínű, nem sokáig élek, de az, ahogyan rám mosolygott, szebbé tette a napomat

– s ezzel elment. Elgondolkodtam…

Forrás:
Depositphotos

Pont rossz passzban voltam, idegenként egy nagyvárosban, ahol tapasztalataim szerint az emberek mindenfajta érzelemnyilvánítás nélkül, szinte robotszerűen élik a mindennapjaikat. Majd jött egy néni, aki ezzel a kedves gesztussal rávilágított arra, mennyire rövid az életünk.

Sokszor egy idegentől kapott egy-két kedves szó, mosoly érteti meg velünk, miért érdemes nap mint nap felkelni, végezni a dolgunk, és nem utolsósorban rávilágít arra, hogy vannak még olyan szerencsés emberek, mint én, aki csupán kimerültség és valami felejthető apróság miatt érezte rosszul magát azon a napon. Ugye milyen egyszerű a boldogság képlete?

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.