Ti gondoltátok vona, hogy az Emirates munkatársainak közel 44%-át alkotják nők? És nem, nemcsak légiutas-kísérőként, hanem repülőmérnökként, szerelőként is dolgoznak, továbbá a légiirányításban, illetve a menedzsmentben egyaránt kulcsfeladatokat látnak el. Nem semmi!

Az Emirates jelenleg több mint 150 országból 29 ezernél is több nőt alkalmaz. Ezek a hölgyek a légiirányítás teljes spektrumának munkaköreiben megtalálhatók. Több mint 18 ezren légiutas-kísérőként dolgoznak, a többiek pedig képviseltetik magukat műszaki és szaktudást igénylő területeken, valamint vezetői szerepekben is. Egyre többen választanak olyan szakmákat is, amelyeket hagyományosan férfias munkaként tartanak számon. Az elmúlt évtizedben a teljes dolgozói létszám női hányada 6%-kal emelkedett.

„A lányok is lehetnek jedik” – Nők, akik a rocksztárok mögött állnak
Képzeljetek el egy zenekart. Egy zenekart, akik a turnébuszukkal járják az országot, egyik fesztivál után a másikra mennek, és persze hatalmasat buliznak minden egyes koncerten. De mit gondoltok, ki áll a zenekar mögött? Ki az, aki gondoskodik arról, hogy minden és mindenki időben a helyén legyen? Ki az, aki mindent a kezében tart? A legtöbben nem gondolnák, hogy egy nő.
A teljes cikket ITT olvashatjátok el.
Az Emirates Engineering létesítményben a nők hivatásos repülőgépmérnökként, szerelőként és technikusként dolgoznak a repülőgép-karbantartás és -javítás területein. A hölgyek továbbá kulcsfontosságú pozíciókat töltenek be a légiirányításban: a forgalmi előtérben repülésüzemi tisztként, kiszolgálási felügyelőként és terhelési felügyelőként, a műveleti központban pedig légiforgalmi diszpécserként és részlegvezetőként tevékenykednek.
Abdulaziz Al Ali, az Emirates emberi erőforrásokért felelős alelnöke így fogalmazott:
„Az Emirates elkötelezett az iránt, hogy minden üzleti tevékenységében egyenlő esélyt adjon a nőknek és a férfiaknak. Büszkék vagyunk hölgy kollégáinkra és hozzájárulásukra a légitársaság növekedéséhez és sikeréhez. Reméljük, hogy továbbra is inspiráló példaként szolgálnak a lányoknak és nőknek szerte a világon, akik a repülésben képzelik el a karrierjüket.”
IDE kattintva pedig elolvashatjátok az izgalmas interjút, amit egy légiutas-kísérővel készítettünk.