Egyéb kategória

Reese Witherspoon benne lenne a Dr. Szöszi 3-ban, és már van is pár ötlete

Ha rajtunk múlna, már javában forgathatnák is a Dr. Szöszi 3. részét. És így van ezzel maga Reese Witherspoon is, aki elárulta, hogy simán benne lenne a folytatásban, sőt, még ötletei is vannak a forgatókönyvre.

vous - 2017.03.19.
Reese Witherspoon benne lenne a Dr. Szöszi 3-ban, és már van is pár ötlete

Elle Woods, a szőke hajú, rózsaszínimádó lány, aki nem bulizással és pasizással heverte ki a szakítást, hanem megmutatta az exének, hogy simán be tudna jutni a Harvardra. Imádtuk!

Objektum doboz

Az első és a második részt is láttam legalább ezerszer, és gondolom, nem vagyok egyedül, ha azt mondom, jöhetne akár a folytatás is. Reese Witherspoon még augusztusban említette, hogy ő és mások is gondolkodtak már ezen, aztán eltelt pár hónap, és semmi infó. Eddig!

Egyik este ugyanis végre elárulta, hogy persze benne lenne a dologban, és van is néhány ötlete, miről szólhatna a sztori. Például hogy Elle lehetne a világ első női elnöke, vagy a legfelsőbb bíróságon bíró, esetleg sikeres ügyvéd. Aztán viccesen hozzátette:

„Vagy akár börtönben is lehetne. Hiszen belőle bármi lehet. Nem is tudom.”

Objektum doboz

Azért sajnos el kell, hogy keserítselek titeket, hivatalos bejelentés nincs arról, hogy készülne a film. Mindössze annyi, hogy megfordult már az emberek fejében, és a színésznő is benne lenne. De azért ez is valami, nem?

Mi azért reménykedünk!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.