Egyéb kategória

„Nem mindig vallottam be az összes gyereket” – Miért nem kellenek a munkáltatóknak az anyukák?

Nem vagyunk biztosak benne, hogy egyáltalán jó-e ez a kérdés. Mert vannak már cégek, amelyek számára természetes (és csakis így jogszerű), hogy családi állapotuk alapján nem szelektálják a munkavállalókat, más cégek azonban magas falat húznak az anyukák előtt, megint mások meg kifejezetten vadásznak a kisgyerekes anyukákra, mert szerintük nemhogy hátrány, sőt egyenesen előny a cég számára, ha valaki úgy keres munkát, hogy megtanult már áldozatokat hozni.

vous - 2018.04.09.
„Nem mindig vallottam be az összes gyereket” – Miért nem kellenek a munkáltatóknak az anyukák?

Anna levele sok mindenre rávilágít ezen a kényes területen, és elég őszinte is ahhoz, hogy gondolkodásra késztessen mindannyiunkat. „Voltam ezen is, azon az oldalon is. Voltam kiszolgáltatott helyzetben lévő kismama, aztán sokgyerekes anyukává váltam, végül egy nagy cég vezető munkatársaként én ültem arra a bizonyos másik székre – pont ott, ahol válogatják a lehetséges munkatársakat.

Forrás:
Pexels

Nem emlékszem olyan élethelyzetre, ahol ne lett volna szükség a pénzre, az én saját keresetemre is, így nekem mindig, de tényleg mindig dolgoznom kellett. Várandósan is, kisbaba mellől is, és később is, akkor, amikor már több gyerek sertepertélt a szoknyám körül. Ennek megfelelően gazdag tapasztalatokkal rendelkezem arról, milyen kompromisszumokra hajlandó egy kiszolgáltatott helyzetben munkát kereső-vállaló nő. És milyen hazugságokra, elhallgatásokra kényszerül. Mennyit maszatol, milyen módon próbálja eladni önmagát, elhitetni a vele szembe ülő HR-es ‘nagyhatalommal’, hogy csak és kizárólag ő az alkalmas jelölt a pozícióra – akkor is, ha egy hónap múlva szülni fog.

Tagadtam már le azt, hogy anya vagyok, nem mindig vallottam be az összes gyereket, és volt olyan is, hogy a csillagokat lefüllentettem az égről, hogy felvegyenek – két nagymamát, tucatnyi unkahúgot, állandó, mindig kéznél levő bébiszittert –, hogy bizonyítsam mobilitásom, rugalmasságom.

Mert az alkalmasságomhoz a legtöbb esetben nem fért kétség. Szakmailag mindig oké voltam, csak éppen azok a fránya gyerekek. Vagy a nagy hasam volt a bökkenő. Egy időre a legnagyobb kamuanyu lettem a piacon.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatást ITT olvashatjátok.

terhes várandós kismama

Mikor mondjam el a főnökömnek, hogy babát várok? Megvan a válasz!

Az anyaság az egyik legcsodálatosabb dolog egy nő életében. Álmodozunk, hogy milyen szép lesz a kisbabánk, aggódunk, hogy teljesen egészséges lesz-e, tervezgetjük, hogy milyen lesz a szobája, kiakadunk, hogy mennyire meg fog változni a testünk. De nem árt némi józanságot is csempészni a felkészülésbe és tisztázni, hogy a munkahelyen milyen következményei lehetnek a várandósságnak, jár-e valamilyen védelem, kell-e egyáltalán szólni a főnöknek, hogy babát várunk, és ha igen, mikor. A cikket ITT olvashatjátok.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.