Egyéb kategória

Melktert, az álomfinom afrikai tejtorta

Dél-Afrika egyik legnépszerűbb desszertje a melktert, vagyis tejtorta, álomfinom, selymes pudingos töltelékkel, amit omlós tészta ölel körbe... Annak ellenére, hogy a világ meglehetősen távoli pontjáról származik, nagyon egyszerű, minden háztartásban meglévő alapanyagokkal készül.

vous - 2018.05.21.
Melktert, az álomfinom afrikai tejtorta

A Dél-Afrikai Köztársaságot szivárványországnak hívják, mert annyi nép és kultúra keveredett itt az idők folyamán. 1488-ban fedezték fel a portugálok, de csak az 1600-as években települtek be idegenek, először hollandok és franciák érkeztek, majd az 1700-as évektől brit és német bevándorlók is színesítették az országot.

Legendás desszertjüket, a tejtortát sokan holland eredetűnek tartják, minden valószínűség szerint a neve – melktert – miatt, de valójában portugál gyökerekkel bír, és erősen rokonítható az ő híres desszertjükkel, a pastel de natával, ami ugyanezekből az alapanyagokból készülő tejszínes tortácska, de az arányok eltérőek.

A melktert, vagyis a tejtorta alapja tej, tojás, cukor és liszt, készülhet sült változatban is, amikor a tejsodót nyersen öntik a tésztába, és úgy sütik meg, de népszerűbb a főtt változat, amihez egy sűrű tejsodót kell főzni, majd rezgősre, szeletelhetővé kell hűteni. Klasszikusan fahéjjal, vaníliával és citromhéjjal ízesítik, tálalás előtt pedig gazdagon meghintik fahéjjal, de létezik mandula- vagy narancslikőrrel megbolondított változata is.

A cikk folytatását keressétek a Cookta oldalán!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.