Egyéb kategória

Robert Pattinson készen áll egy következő Twilight-film fogatására

Nem kevesebb, mint 10 éve mutatták be a Twilight - Alkonyat című filmet a mozikban, Robert Pattinson azonban nemrég úgy nyilatkozott, hogy számára olyan, mintha csak tegnap lett volna. Ráadásul azt is megemlítette egy interjúban, hogy szívesen elkészíteni a film következő részét. Lehet, hogy Edward Cullen visszatér?

vous - 2018.09.13.
Robert Pattinson készen áll egy következő Twilight-film fogatására

A népszerű színésszel a Variety című magazin készített interjút, amelyben megkérdezték Robert Pattinsont, hogy hogyan érzi magát. Mire ő azt válaszolta, hogy a Twilight forgatása számára olyan élmény volt, amit talán azóta sem élt át, ezért olyan, mintha csak tegnap készítették volna a filmet. Arra kérdésre pedig, hogy szívesen bújna-e újra Edward Cullen szerepbe, azt felelte: soha nem mondja, hogy soha. Majd elárulta, hogy beszélt is az ügynökével egy lehetséges folytatásról. Majd viccesen azt mondta, hogy végül is kinézhet újra 17 évesnek, legfelejebb igénybe veszi a botoxot.

Így lesz a szerelemből szánalom - Ezt hozta ki belőlünk a Twilight az évek alatt

Így lesz a szerelemből szánalom – Ezt hozta ki belőlünk a Twilight az évek alatt
Forrás:
Facebook/Twilight

Bár nem valószínű, hogy egy újabb Alkonyat-rész valah is napvilágot lát (de nem mondjuk, hogy soha), az egyik őszi hétvégén érdemes lehet szervezni egy Twilight-maratont.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.