A munkahelyem közelében van egy kávézó, ahova ebédszünetben gyakran lejárok enni. Már van egy bejáratott helyem, ahol általában ülni szoktam. Azon a bizonyos napon is ezt a helyet választottam, szerencsére én még épp le tudtam ülni, ugyanis kezdett megtelni a hely az éppen pihenő dolgozókkal.

Miután kikértem a kávémat és a szendvicsemet, egy kb 20-as évei közepén járó hölgy lépett be az ajtón, a kisbabáját tolva. Már csak két hely volt szabadon, egy közel az ajtóhoz, egy pedig előttem. Miután rendelt, megkérdezte, hogy odaülhetne-e az én asztalomhoz, természetesen azonnal igent mondtam. Nem is gondoltam volna, hogy milyen helyzetbe sodrom magam ezzel…

Épp kihozták a rendelésemet, amikor a kicsi sírásba kezdett. Először csak ringatta az anyukája, de nem nyugodott meg tőle, sőt még jobban rákezdett. Mivel látszott a nőn, hogy kényelmetlenül érzi magát, és felém is megejtett egy bocsánatkérést.

Tudom, hogy természetes dologról van szó,de nagyon meglepődtem a helyzeten. Mivel én még messze állok a gyerekvállalástól, és a közeli környezetemben sincs senkinek kisbabája, ezért nem vagyok hozzászokva ehhez. Próbáltam kerülni a szemkontaktust, és nem odanézni, de így egyre kellemetlenebbé vált az ottlétem. Már nem vagyok rá büszke, de megkérdeztem tőle, hogy nem tudna-e arrébb ülni.

A nő bocsánatkérőn rám nézett, és azt mondta nem igazán tud az ajtó mellé ülni a kicsivel, ráadásul már elkezdett enni is. Nem akartam túl nagy feneket keríteni a dolognak, de mégsem tudtam fesztelenül mellette üldögélni, így lehúztam a kávét, haraptam párat a szendvicsből, és leléptem.

Este beláttam, hogy nem megfelelően reagáltam le a helyzetet, és hogy sokkal elfogadóbbnak kellett volna lennem, de sajnos nem voltam felkészülve egy ilyen helyzetre. Néha azóta is eszembe jut a nő bocsánatkérő arca, pedig semmi rosszat nem tett, csupán megetette az éhes babáját…