Egyéb kategória

Exkluzív Éjjeli Matiné egyedülálló finanszírozással – amikor a nézők összefogásából jön létre az előadás

Különleges beszélgetős műsor-sorozat veszi kezdetét október 27-én a Cinema MOM színpadán, melynek a finanszírozása sem mindennapi: ez lesz Magyarországon az első olyan kulturális produktum, amely közösségi finanszírozássalvalósul meg, vagyis a nézők összefogásából jön létre az előadás.

vous - 2022.09.22.
Exkluzív Éjjeli Matiné egyedülálló finanszírozással – amikor a nézők összefogásából jön létre az előadás

Az igazán innovatív finanszírozással megvalósítani kívánt, legalább hat részesre tervezett Éjjeli Matiné, zenés-beszélgetős program-sorozat első estje október 27-én kerül megrendezésre a MOM moziban. Az ötletgazdák célja, hogy a projektet a Magyarországon viszonylag még új, közösségi finanszírozás révén valósítsák meg. Az érdeklődőket a kezdetektől bevonják a projektbe, így ők maguk is részt vehetnek az egyes projektek finanszírozásában és nyomon követhetik azt.

Az est házigazdája Jakupcsek Gabriella, a beszélgetős műsorok jól ismert vezetője lesz, aki esténként más-más ismert művészt lát vendégül a MOM Cinema színpadán. Az interaktív beszélgetés során a beszélgetőpartnerek és a közönség együtt járják végig a meghívott magán- és szakmai életútját. 

Az Éjjeli Matiné első vendége az október 27-én este 22 órakor kezdődő esten Mester Tamás énekes, dalszerző, zenész, aki rendkívül fiatalon robbant be a zenei életbe, és kedveltsége azóta is töretlen. Egy ideig külföldön élt, majd szakmai zsűritag volt, és az is előfordult, hogy az alkotói magányt választva elvonult a nyilvánosság elől. Az utóbbi években a meditáció témakörében merült el, s ma már előadásokat, tréningeket is tart az érdeklődőknek. Mindez előrevetíti, hogy társaságában rengeteg érdekes témának lehetünk hallgatói, miközben élete legfontosabb dalait is hallhatjuk.

Objektum doboz

Az exkluzív estek elegáns és meghitt hangulatban zajlanak majd. Egy alkalommal csak 140 nézőt fogadnak, így minden vendég kényelmesen elfér, és akár aktívan részt is vehet a beszélgetésen. Az este menetét a nézők is alakíthatják, hiszen kérdést tehetnek fel, elmondhatják a véleményüket, akárcsak egy baráti összejövetelen. Az oldott légkörhöz, azon kívül, hogy a kényelmes bársonyfotelből élvezhetjük a műsort, szintén hozzájárul, hogy a meghívott vendég előadja azokat a dalokat is, melyek legközelebb állnak hozzá, vagy akár sorsfordítók voltak az életében – igazi baráti est, interaktív formában. Emellett kiváló borok és sajtválogatás emelik az est fényét. 

Rácz László, az Éjjeli Matiné megálmodója és producere az esemény, illetve a projekt menedzselése kapcsán elmondta: 

A produkció azért is különleges és egyedülálló, mert hazánkban elsőként vállalkozunk arra, hogy egy előadást közösségi finanszírozással valósítsunk meg.

A projekt közösségi finanszírozással (crowdfunding) jön létre, a Brancs közösségi marketplace jóvoltából. Az érdeklődők a brancsközösség.hu oldalon tájékozódhatnak a rendezvény részleteiről, illetve választhatnak az esttel kapcsolatos kiemelt és exkluzív ajánlatok közül, mellyel támogatni kívánják a projekt megvalósulását.

Az ötletgazdák nagyon bíznak a közösség erejében, és minden érdeklődőt biztatnak, vegyen részt a projekt megvalósításában, hiszen a show csak a nézők aktív hozzájárulásával jöhet létre.

A Magyarországon még új, pár éve indult közösségi finanszírozás egy jelenleg nagyon népszerű adománygyűjtési stratégia, melynek célja a művészeti projektek megvalósításán kívül számos egyéb területre is kiterjedhet, orvosi projektek és vizsgálatok megvalósítására, tudományos kutatásokra, vállalkozásindításhoz szükséges tőkeszerzésre, így a jövőben várhatóan számos hasonló projektet láthatunk majd.  

Az estek kreatív producere Rácz László, aki többek között olyan produkciókat álmodott meg, és hozott létre, mint a NOX, vagy a Dalnokok ligája. 

Ajánlott cikkek