Hogyan emlékszik vissza a versenyre és Molnár Csillára?

Fiatal volt nagyon. Én a későbbiekben annak tudtam be a viselkedését, hogy fiatal és éretlen volt ahhoz a szerephez, ami hirtelen rázúdult.

Pici volt ő ehhez, nem tudta feldolgozni.

Ezt már csak most látom így, ennyi idősen, felnőtt fejjel. De akkor, amikor ő 17, én pedig 18 és fél voltam, még úgy értékeltem, hogy úristen, milyen borzalmas allűrjei voltak. Akkor így vélekedtem, de ma már persze más oldaláról is látom a dolgokat és okokat. Nem szeretnék senkit megbántani ezzel, de tényleg nem tudok mást mondani, mint amit megtapasztaltam. Már királynő volt, amikor volt egy három napos osztrák–magyar verseny Bécsben, a Hiltonban, amire 11 lány ment ki. Ez az út volt az, ahol nekem nem volt túl szimpatikus.

Forrás:

Muhari Photo Studio

Mi történt Bécsben?

A bécsi buszon odajött hozzám, hogy tudja, hogy fodrász vagyok, három napig szépnek kell lennünk, fodrász viszont nem jött velünk, így megkérdezte, megcsinálnám-e a haját. Mondtam, hogy természetesen, ahogy az időmbe belefér, persze, jöjjön majd. Az első hivatalos programunk a megérkezésünk estéjén volt a Hilton nagytermében, egy sajtótájékoztató, amin ott volt az osztrák és magyar sajtó krémje.

Megkaptuk az eligazítást: kezdésig van még három óránk, jut idő pihenésre, sminkre, elkészülni, időben leérni, koronát, szalagot nem elfelejteni. Mi Judittal (Kruppa Judit, első udvarhölgy – szerk.) egy szobába kerültünk, pihentünk kicsit, majd készülődtünk.

15 perccel a kezdés előtt indultunk volna le, amikor is kopognak, ott állt kint Csilla egy szál fürdőköpenyben, smink nélkül, vizes hajjal, hogy akkor én most szárítsam meg a haját. Mondtam neki, hogy te Csilla, tudod hány óra van?

Nekünk 5 perc múlva lent kell lennünk, úgyhogy ne haragudj, de nem. Én nem szeretnék elkésni azért, mert neked most jutott eszedbe, hogy készülni kéne, mikor volt rá három óránk. Erre – maradjunk annyiban, hogy – nem pont úgy reagált, ahogy kellett volna. Ezek után Judittal lementünk, a sajtótájékoztató pedig legalább egy órát csúszott, tajtékzott mindenki. Judittal egyébként ott barátkoztunk össze, még utána is tartottuk sokáig a kapcsolatot.

30 év távlatából hogyan emlékszik vissza a versenyre?

Én úgy kerültem be, hogy senkinek nem voltam az ismerőse, senkinek nem voltam senkije, nem volt újságíró barátom.

Egy fodrászatban dolgoztam és a főnökasszonyom nevezett be, ő találta ki az egészet, a hátam mögött küldte be a jelentkezésemet.

Aztán egyszer csak jött egy levél, hogy beválasztottak, és akkor vallották be, hogy ők neveztek helyettem, mert tudták, hogy én biztos nem tettem volna. Ennek a szellemében ment az egész felkészülés, ruhákat gyűjtöttek nekem, frizurákat csináltak, sminket, legyantázták a lábamat, és elkísértek az előválogatásra is, mert magamtól nem mentem volna el. Szóval az én indulásom elég izgalmasra sikeredett.

Önnek mi volt az álma, a célja ezzel a versennyel?

Mivel nem is én indítottam el, ezért az egészet úgy csináltam végig, hogy ez csak egy játék, lesz, ami lesz. De ez nem az én világom volt.

Egy ilyen versenyen úgy terelik a lányokat, mint a birkákat, üvöltenek és anyáznak, ez pedig nekem nagyon nem tetszett.

A verseny után a Skála háziasszonyának szerettek volna felkérni, el is mentem tárgyalni velük, de amikor azt mondták, hogy egy évre előre mondjam meg, mikor hol leszek, mikor megyek nyaralni vagy vidékre, a hajamat nem vágathatom le, nem festethetem át, nem csinálhatok semmit, akkor azt mondtam, köszönöm szépen, nem vállalom. Van, aki erre születik, én viszont nem. Már akkor is tudtam, hogy fodrász akarok lenni, az a biztos jövőm. Ezt csinálom a mai napig is.

Forrás:

Muhari Photo Studio

A fiatal nővé cseperedett lánya is örökölte anyukája szépségét. Ő soha nem kacérkodott a modellkedéssel?

Nem. Soha. Egyszer tudtam rávenni egy kozmetikai cég anya-lánya szépségversenyére, de egyébként őt sem érdekli nagyon ez a dolog. Persze ha indulna, támogatnám. Tudnám, hogy mi az, amit szabad, és mi az, amit nem. Észnél kell lenni nagyon, mert nekem óriási szerencsém volt.

Láttam, hogy tényleg úgy működik minden egy ilyen versenyen, ahogy a pletykákban hallani.

Mire gondol? Valóban le voltak előre zsírozva a helyezések?

Igen. Néhány helyezés egészen biztos. Egyet pontosan tudok, hogy az nem jöhetett volna létre.

Nem tudom, manapság hogy működik, de akkor egy divatfotózásért bárkivel lefeküdtek a lányok.

Emlékszem, amikor a verseny estéjén levonultunk a színpadról, hogy a zsűri tanácskozzon, mi pedig hátul a folyosókon jöttünk-mentünk egy kis igazításra, odajött hozzám az egyik rendező és hátulról belesúgta a fülembe: gratulálok, második vagy. Aztán felvonultunk, jött az eredményhirdetés, és én nem második voltam, hanem harmadik.

Ez nekem furcsa volt, de annyira nem érdekelt, hogy emiatt reklamáljak, vagy egyáltalán szóvá tegyem. Otthon viszont mindenki ki volt akadva, a család, barátok, kollégák, ismerősök, akik nézték a versenyt, és számolták a pontjaimat, nem értették, hogyhogy csak harmadik lettem.

Mit éreztek, amikor megtudták, hogy Csilla meghalt?

Megdöbbentünk mindannyian, hiszen egy fiatal lány volt, akinek nem kellett volna meghalnia. Nem is akart, ebben biztos vagyok! Őt teljesen megzavarta ez a szerep. Az apukája volt az, aki teljesen jól átlátta az egészet, ő volt az, aki azt mondta, hogy otthon kéne maradni és tanulni, ő nem akarta elengedni. Csilla meg azt gondolta, hogy ha majd bevesz egy marék gyógyszert, az apja megenyhül.

Nem akart ő meghalni, ez meggyőződésem, mert ő attól sokkal jobban szeretett élni, sokkal jobban szerette a figyelmet. Imádott élni.

Valóban sokan emlegették, hogy a szüleivel való kapcsolata elég kusza volt, főleg az apukájával. Önök is hallottak, láttak ebből valamit?

Az anyukája nagyon büszke volt rá, az édesapja viszont tisztán látta a helyzetet és próbálta visszahúzni a valóságba. Sajnos nem sikerült, szerintem ez volt a baj. Ahogy az is, hogy nem volt olyan barátja, barátnője, aki a földön tudta volna tartani, mert a szüleire ebben a korban úgyse hallgat egy gyerek se. Sokszor panaszkodott társaságban, hogy nem csinálhatja azt, amit akart, nem járhat annyit bulizni, nem mehet oda, ahova ő szeretne. Ezt ő nagyon nem akarta elfogadni az édesapjától.

Beszédtéma még a családban ez a verseny?

Nem igazán. Időnként elővesszük a fotókat, illetve megnézegetjük magát a versenyt is, mert megszereztem az eredeti felvételeket. De talán a 30 év alatt négyszer-ötször néztük végig, akkor is erős rábeszélésre. Így tűnt fel a gyermekemnek is, hogy a pontszámok alapján nem a harmadik, hanem a második helyen végeztem. Jóval több pontom volt, mint Kruppa Juditnak. De ennyi.

Összegezve a történteket, mi állhatott a tragédia mögött?

Neki az egész értékrendje megcsúszott azzal, hogy ő lett az első. Szó szerint vette, hogy egy királynő lett.

Mintha egy kapcsolót átkapcsoltak volna a fejében. Megszűnt Molnár Csilla lenni, helyette ő lett A KIRÁLYNŐ. A sztárságra viszont születni kell, nem mindenki tudja kezelni a hírnevet. Ő ehhez kicsi volt még sajnos. Semmiképp nem szeretném bántani. A személyes véleményem ma már tényleg az, hogy ő nem volt még felnőve ehhez a feladathoz. Ez hozta elő belőle az összes olyan allűrjét.

Ma már tudnám kezelni, a mostani fejemmel biztosan leülnék vele egy kis beszélgetésre.

Álmodj, királylány!

"Molnár Csilla Andrea egy fonyódi diáklányból lett 1985. október 5-én, napra pontosan 30 éve Magyarország szépe, ekkor kezdődött el tragikus életének hanyatlása. Koromból kifolyólag nem sokat tudhattam magamtól az egykori szépségkirálynőről, így elővettem Friderikusz Sándor Isten óvd a Királynőt! című könyvét, és az egykori dokumentumfilmet, beleástam magam a történetbe, remélve, hogy az utolsó oldalhoz és perchez érve választ kapok a fejemben található sok miértre." Engel Nóri cikkét ide kattintva olvashatjátok.

Friderikusz Sándor 1987-ben megjelent, Isten óvd a Királynőt! című könyvéből kiderül, ahogyan az egész történetről, úgy Molnár Csilla Andreáról is megoszlottak a vélemények. Voltak, akik Csillát a szépségkirálynő-választás után is ugyanannak a kedves, visszafogott lánynak látták, mint előtte. Mások szerint viszont teljesen megváltozott. Az idézetek a könyvből származnak.

A szülei éttermének felszolgálója, Gacsa Judit

"Egyáltalán nem volt beképzelt Csilla. Emlékszem, például amikor elment nyári gyakorlatra a Siótourhoz, jóval azután, hogy megnyerte a versenyt, ott is azt mondták az ismerőseim, milyen kellemesen csalódtak, nem is gondolták, hogy ilyen normális csaj ez a Csilla."

Csilla volt fiúja, Varga Zoltán

"Csilla jelentősen megváltozott a verseny után. Miután ő lett a szépségkirálynő, ha jött vele szembe az utcán egy jó csaj, azonnal jogot formált arra, hogy azért csendesen megkritizálja. Nyilván azt gondolta, hogy neki, Magyarország hivatalosan legszebb lányának joga van bárkit is megbírálni. Nagyon beleélte magát a szerepébe, az biztos."

Családi barát, Huber Józsefné:

"Bűbájos lány volt, nagyon közvetlen. Kisgyerekkora óta ismertem. Ő mindenkivel jóban volt, és nem nézett el az ember feje felett azért, mert felnőtt és szép lány lett."

Az édesanya, Molnár Istvánné:

"A kislányom viszont nagyon érzékeny volt, neki még nagy volt az igazságérzete. Szabályos dührohamot kapott attól, ha alaptalanul megvádolták, még ha az az apja is volt."

Az édesapa, Molnár István:

"Az biztos, hogy volt olyan, amikor leművésznőztem, de csak azért, mert úgy is viselkedett. Bevonult a hosszú fekete kabátjában, levágta a táskáját, ekkor már a szobája borzasztóan rendetlen volt, mint ahová bomba repült be. Nahát azért művésznőztem, mert az ember ilyennek képzel egy művésznőt – tisztelet a kivételnek. De az állandó kozmetikushoz járás, frizuraváltoztatás, taxirendszer – ami a verseny kezdetétől jellemezte a lányomat – mind-mind olyanná tette, mint egy igazi művésznőt."