Világ

Kardpárbaj a kritikussal, verekedés telefonkagylóval: Jávor Pál legnagyobb balhéi – I. rész

Jávor Pál Aradról indulva hódította meg Magyarországot. Kivételes tehetségének és lélegzetelállító sármjának köszönhetően milliók rajongtak érte. Nem túlzás kijelenteni, hogy pályája csúcsán még a csapból is ő folyt. Megtapasztalta azonban azt is, milyen az élet árnyékos oldala: volt mellőzött művész, hajléktalan; de megjárta a pffarkircheni koncentrációs tábort is. Az első magyar filmsztár élete vitathatatlanul színpadra vagy mozivászonra kívánkozik. Elhoztuk a legnagyobb balhéit, amiket sokszor a szerencsének vagy a hírnevének köszönhetően úszott meg. 

vous - 2022.06.20.
Kardpárbaj a kritikussal, verekedés telefonkagylóval: Jávor Pál legnagyobb balhéi – I. rész

Jávor Pál 1902. január 31-én született Aradon. Édesapja, az 53 éves éves nyugdíjas kalauz, Jermann Pál teherbe ejtette a 17 éves, cselédként dolgozó Spannenberger Katalint. Szülei csak születése után három évvel házasodtak össze. Eddig az édesanyja, ezután édesapja vezetéknevével élt egészen színészi karrierje kezdetéig. Ekkor vette fel a Jávor nevet, a nagyközönség már így ismerte meg őt, így vált legendává, az első magyar filmsztárrá. 

Augusztus 28-án nagyszabású zenés show-műsor kerül megrendezésre, amely visszaröpít az 1920-as évek hangulatába. Jegyek kaphatók a sztárparádéra ITT!

Augusztus 28-án nagyszabású zenés show-műsor kerül megrendezésre, amely visszaröpít az 1920-as évek hangulatába. Jegyek kaphatók a sztárparádéra ITT!
Forrás:
Nekem Jávor – Zenei időutazás egy úriember társaságában

És ha valamit elmondhatunk a filmsztárokról, az az, hogy az életük bizony nem mentes a botrányoktól. Jávor Pál esetében ez egyrészt természetének, másrészt a rá irányuló figyelemnek és féltékenységnek, harmadrészt a politikai helyzetnek “köszönhető”. Egy biztos: szinte mindig volt miről írnia a bulvársajtónak. Lássuk a legdurvább eseteket!

Jávor Pál színművész.

Jávor Pál színművész.
Forrás:
Fortepan / Fortepan

Rövid karrier a Színiakadémián

Miután Aradot Romániához csatolták, a 18 éves Jávor úgy döntött, hátat fordít addigi életének, és szembe megy édesanyja akaratával, aki vasutast szeretett volna belőle nevelni. Néhány kijelentésével elérte, hogy kiutasítsák Romániából. A hatóságok az akkori jogszabályoknak megfelelően ellátták őt egy Dániába szóló vasúti jeggyel – fiatalként gyakran nézett Nordisk Film műveket az aradi filmszínházakban, és eldöntte, dán filmszínész lesz, ezért volt a skandináv ország az úti cél.

A magyar hatóságok azonban Kőbányán leszállították őt a vonatról azzal az indokkal, hogy jegye érvényessége Budapesten megszűnt.

Ezután döntött úgy, hogy Magyarországon valósítja meg álmát. Felvételizett az Országos Színművészeti Akadémián. Egy Petőfi-verssel érkezett a bizottság elé, de két strófa után leállították. Már hagyta volna az egészet, amikor szóltak neki, hogy az eredményhirdetést azért várja meg. Felvették.

A “karriere” azonban nem tartott sokáig, fél év után viselkedése miatt kirúgták. A konkrét okról sosem beszélt.

Jávor Pál színművész egy dunai hajón, háttérben a Széchenyi Lánchíd.

Jávor Pál színművész egy dunai hajón, háttérben a Széchenyi Lánchíd.
Forrás:
Fortepan / Fortepan

Hajléktalanként, hullával a feje felett ébredt

A Színiakadémián eltöltött rövid idő alatt komoly benyomást tett tanáraira, Pethes Imre nem is engedte el a kezét, mentorálta őt hosszú ideig. Az ő közbenjárásával került be az Országos Színészegyesület magas színvonalú Színészképző Iskolájába. Bár az akadémiával együtt az ösztöndíjat is bukta, statisztaként össze tudott szedni némi pénzt.

Állítása szerint ebben az időszakban gyakran az utcán aludt, egy városmajorban töltött éjszaka után reccsenésre ébredt, a szemét kinyitva kötélen csüngő friss halott lengett felette.

nekem jávor

Nekem Jávor – Zenei időutazás egy úriember társaságában

Augusztus 28-án nagyszabású zenés show-műsor kerül megrendezésre, amely visszaröpít az 1920-as évek hangulatába. Az esemény tisztelgés Jávor Pál színművész előtt, akit Csonka András, Kamarás Iván, Miller Zoltán, Nyári Kálmán, Varga Viktor, Váradi Gyula és Veréb Tamás elevenít meg a színpadon. A hangszereket ifj. Sárközi Lajos – Prima Primissima díjas művész – és zenekara szólaltatja meg.

"Korai pacsirta" jegyek csak június 30-ig kedvezményes áron kaphatók ITT

A telefonkagyló nagyot üt

Megkapta első hivatásos színészi szerződését 1922-ben, némileg rendeződött a sorsa. Nem vetette fel a pénz, de volt tető a feje felett – kivett egy ágyat egy Krisztina körúti házban, aminek a szobájában négyen aludtak. Az áttörés váratott magára, két évvel később kapta meg első igazi dicséretét. Móricz Zsigmond méltatta Búzakalász című darabban mutatott pár mondatos alakítását. A pénz sem érkezett azonnal: ekkoriban édesapja egyik ismerőse intézett neki ebédeket a hét minden napján más embernél.

Valósággal körbeebédelte a várost próbák után.

Egy nap épp egy ebédeltetőjének szeretett volna színházjegyet szerezni a Renaissance Színház egyik darabjára. A főtitkár azonban elhajtotta őt azzal, hogy nincs ideje potyajegyesekkel foglalkozni.

Jávor az ott lévő telefonkagylóval kezdte ütni fejét. Másnapra már nem volt a színház tagja.

Jávor Pál, vélhetően a Fűszer és csemege című darab díszletében.

Jávor Pál, vélhetően a Fűszer és csemege című darab díszletében.
Forrás:
Fortepan / Fortepan

Képes lett volna ölni

Ugrás az időben. Meglehetősen elfajult egy vita 1931-ben Egyed Zoltán kritikus és a már befutott filmsztár között. Egyikük (különböző források eltérően számolnak be, melyikük) megjegyzést tett Titkos Ilona színésznőre.

A két férfi párbaj útján szerette volna rendezni a nézeteltérést.

Egy pesti vívóteremben kiélezett lovassági kardokkal találkoztak, azonban lebeszélték őket a vérontásról. Az érvényben lévő statáriumrendelet szerint ugyanis halállal büntették azt, aki bármely okból fegyvert emelt embertársára. Gyilkosság helyett szó szerint ölelkezés lett a balhéból, ráadásul Egyed Zoltánnal később baráti viszonyba kerültek.

Augusztus 28-án nagyszabású zenés show-műsor kerül megrendezésre, amely visszaröpít az 1920-as évek hangulatába. Jegyek kaphatók a sztárparádéra ITT!

Augusztus 28-án nagyszabású zenés show-műsor kerül megrendezésre, amely visszaröpít az 1920-as évek hangulatába. Jegyek kaphatók a sztárparádéra ITT!
Forrás:
Nekem Jávor – Zenei időutazás egy úriember társaságában

Források: ORIGO, 24.hu

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A népszerű és designos franciaágyak
Otthon
A népszerű és designos franciaágyak
vous - 2023.11.23.
Az alvás fontos szerepet játszik mindennapi életünkben, és egy megbízható franciaágy kiválasztása kulcsfontosságú a pihentető alváshoz. Az ilyen ágyak között két gyakran választott lehetőség van a rugós és a matracos változatok. Mindkét típusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, és a választás függ az egyéni szempontoktól és az alvási szokásoktól.