Egyéb kategória

A tudomány kimondta: ettől a tulajdonságtól függ, hogy mennyit huncutkodtok

Emlékeztek még arra az ikonikus Green Day számra, ami a Nice guys finish last címet kapta? Már tízévesen kívülről fújtam a szövegét, de csak jóval később értettem meg, hogy mit is jelent pontosan ez a cím. Most pedig úgy néz ki, hogy még a tudomány is igazolta a punkegyüttes állítását!

vous - 2022.05.12.
A tudomány kimondta: ettől a tulajdonságtól függ, hogy mennyit huncutkodtok

British Journal of Psychology című lapban jelent meg a kutatás, ami arra próbált fényt deríteni, mely tulajdonság birtokában huncutkodnak a legtöbbet az emberek. Még mielőtt lerántanám a leplet az eredményről, mire tippeltek? A kisugárzás, játékosság, vagy éppen a gyöngédség? Nos, a lista tetején nem ezek a tulajdonságok végezték!

Forrás:
iStock

A kutatók ugyanis ugyanarra az eredményre jutottak, mint a Green Day: éppúgy, mint az életben, az ágyban is a kedvesség a nyerő! A végeredmény szerint ugyanis azok a jelöltek, akik jobban teljesítettek az önzetlenségi teszten, sokkal vonzóbbnak mutatkoztak az ellenkező nem szemében, ezért az átlagnál több partnert szereznek és gyakrabban bújnak ágyba velük, mint a többiek. A tanulmány egyébként azt is megállapította, hogy a feltűnően kedves és önzetlen férfiaknak az átlagnál tovább tartanak a kapcsolataik. 

Szóval legközelebb, ha a bárpultnál álló rosszfiúval szemeztek, álljatok meg egy pillanatra és adjatok egy esélyt a kedves srácoknak is – hiszen a tudomány szólít fel erre.   

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Több, mint ajtó: a nyugalom és otthonosság záloga a belső terekben
Otthon
Több, mint ajtó: a nyugalom és otthonosság záloga a belső terekben
vous - 2025.11.09.
Az otthonunk az a hely, ahol a nap végén fel kell töltődnünk, de ehhez elengedhetetlen a valódi nyugalom. Sokan csak esztétikai szempontból közelítik meg a beltéri ajtókat, pedig ezek az elemek sokkal többek egyszerű térelválasztóknál. A jól megválasztott beltéri ajtó nem csupán dizájnelem; a csend, a magánélet és az otthonosság kulcsfontosságú őre, amely észrevétlenül garantálja a belső terek harmóniáját. Egy otthon kényelme és nyugalma azon múlik, hogy minden apró részlet egységben működik-e – és ez az ajtóknál sincs másképp.