Mindig igyekeztem elkerülni a magukat rendkívül fontosnak gondoló, mindenhova öltönyben járó pasikat, egyszer azonban mégis belebotlottam egybe, és nem lett jó vége.
Sok diák átmegy azon a korszakon az egyetemi évek alatt, amikor egy multi vezérigazgatójának képzeli magát, és eszerint is öltözik. Lányoknál ceruza szoknya, blézer, magassarkú, lakk aktatáska. Fiúknál minimum zakó, de akár öltöny, 70 ezer forintos laptop táska.
A józanabbak azonban ezt kinövik egy ponton.
Rájönnek, hogy semmi értelme ezekben a ruhákban feszülni és farmerre váltanak, sőt, ráéberednek, hogy mindegy, hogy melegítőben vagy-e, ha átmentél a vizsgán. Vannak azonban néhányan, akik megragadnak a túl lelkes gólya szintjén, és még egy közös főzésre is öltönyben mennek (megtörtént eset).
Az ilyen “kollégákat” minden erőmmel igyekszem kerülni, de egyszer mégis véletlen belenyúltam egybe. Hol máshol, mint egy appon… Persze fogalmam sem volt róla, hogy mibe keveredek, amikor jobbra húztam. Tetszettek a képek, tetszett a bemutatkozó szöveg.
Tetszett, vagyis már annak örültem, hogy nincs benne ordenáré bunkóság vagy valami enyhén nyugtalanító.
Tehát jobbra húztam a legjobb hiszemben, és a beszélgetés szinte azonnal be is indult. Nem mondom, hogy életem legerősebb kapcsolódása volt, de rendben volt. Nem untam halálra magam, és a srác rendesnek tűnt, nem rohant le semmi furával az ötödik percben, mint sokan. Hamarosan megállapodtunk, hogy elmegyünk kávézni, méghozzá szombat reggel, hiszen ki ne imádna egy jó lassú, hétvégi kávézást valamilyen cukros süteménnyel megbolondítva a vércukrunkat már reggel 10 előtt?
Én kicsit hamarabb odaértem mint emberünk, rendeltem is magamnak egy kávét, és békésem iszogattam egy ablak mellett üldögélve. Ahogy kinéztem az ablakon, a járókelőket figyeltem. Épp elkaptam egy pillanatot egy öltönyös alakból, mielőtt belépett a kávézó ajtaján, és még meg is fordult a fejemben, hogy
“Atyaég, mi a francért van valakin öltöny szombat reggel?!”
Még magyarázatot is próbáltam keresni magamban, hogy mentsem az ismeretlent. Hamarosan azonban arra eszméltem fel, hogy az illető egyenesen felém tart. A srác volt az.
Nem hittem a szemeimnek. Ott ült velem szemben, szombat reggel, öltönyben. Rajtam persze csak egy farmer és pulcsi volt, nem gondoltam, hogy egy kávézás ennél többet kíván meg. Túllendültem a dolgon, persze ő semmit sem vett észre a megrökönyödésemből, és csevegni kezdtünk. Az alaptémák közül gyorsan a munkánál kötöttünk ki, ekkor jött teljes lendületbe.
Mire észhez tértem, ő már legalább öt perce levegővétel nélkül beszélt a munkájáról.
Dumált a fantasztikus multiról, ahol legalább fél éve dolgozik és arról, hogy milyen észveszejtő sebességgel fog előre lépni a ranglétrán.
Bár megtudhattam, hogy kit kell majd kitúrnia ahhoz, hogy feljebb jusson, az sajnos nem derült ki, hogy aznap mégis miért öltönyben érkezett. Mondanom sem kell, hogy nem ragaszkodtam ahhoz, hogy legyen következő randi, inkább csak megsajnáltam, mert annyira a saját buborékjában él, hogy azt sem vette észre, mennyire furának tűnik, amit csinál…
Alíz történetét Király Etel írta le.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
