Nálam idő előtt kopogtatott a pubertás, korán érő típus voltam. 10 évesen már tudtam mi az a menzesz, hogy készül egy baba, és hatodikban már mellesleg is szépen kigömbölyödtem.
Ahogy változott a testem, úgy én is változtam. 12 voltam, amikor már nagyon szerettem volna fogni valakinek a kezét, és csókot váltani. Az osztályból rögtön össze is jöttem az első helyes fiúval, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a velem egykorú fiúk még csak azt sem tudják, mi az a szerelem. Én faltam a romantikus könyveket, és vágytam egy igazi lovagra. Az osztályban a fiúk meg még az orrukat túrták, és egymás alsóit huzogatták, elég kiábrándító volt.
13 voltam, amikor megtapasztaltam milyen az igazi nyelves csók. Túl nyálas – ez volt az első benyomásom, de úgy gondoltam ez más fiúval, majd biztosan szebb lesz. Nem kerestem eszeveszett módon a pasikat, de valahogy mindig rám talált a szerelem, és mindig idősebb fiú volt az udvarlóm, hiszen fejben és testben sokkal érettebb voltam a koromnál, ezért hozzám illő párt kerestem.
De az idősebb fiúk nem a nagy szerelmes regényeken nőttek fel, a testemet látva pedig egyértelművé tették, miért is tetszek nekik.
Mire betöltöttem a 14-et, már tudtam mi lapul egy fiú alsónadrágjában, és hogyan kell bánni vele, hogy teljesen beléd bolonduljanak. Alig kezdtem el a gimnáziumot, mire az ártatlanságomat is elvesztettem egy nálam pár évvel idősebb fiúval. Az érzékiségem lett a fegyverem a férfiakkal szemben, miközben a többi lány még mindig az első csókjáról álmodozott.
Bárcsak visszaforgathatnám az időt
Túlságosan korán értem, és túlságosan korán tapasztaltam meg a felnőtt világ dolgait. Vágytam rá, hogy szeressenek, és a testiséget hittem a válasznak mindenre. Felnőttem, de nem lett belőlem cafka, vagy olcsó nő, mégis úgy érzem, hogy valami félresiklott. Sosem a megfelelő férfit választom, és legbelül úgy érzem, egy kislány sírdogál, aki nem kapta meg a herceget, akire annyit várt.
Talán, ha nem változik meg a testem olyan korán, akkor maradhattam volna még tovább egy ártatlan kislány? Aki csak olvasgat, görkorizik és pizsibulikat tart a barátnőivel. Vagy mindig is ez volt az én utam, felnőni idő előtt?
Már lassan az összes barátnőm férjhez megy, miközben én még mindig keresem az igazit, – pedig jó pár éves előnnyel indultam a keresésben – hiába. Bárcsak elmondhatnám a 12 éves énemnek, hogy nem kell sietni, és hogy nem marad le semmiről. Akkor talán kevesebb seb lenne a szívemen, és boldogabb lehetnék. Ha a tükörbe nézek, ugyan nem szégyellem magam, hiszen éretten viselkedtem, még ha csak gyerek is voltam, de a rengeteg csalódás nyoma meglátszik az arcomon. Ráértem volna, hogy később tapasztaljam meg, milyen amikor megszakad a szíved, milyen mikor megcsalnak, vagy éppen kihasználnak. Bárcsak kislány maradtam volna még legalább egy kis ideig…
Zita történetét Juhász Adél dolgozta fel
