Egyéb kategória

A szüleim tudta nélkül házasodtam össze a szerelmemmel

Durva sztorik, amikről a szülők csak később, vagy sosem szereztek tudomást!

vous - 2022.04.28.
A szüleim tudta nélkül házasodtam össze a szerelmemmel

Mindenkinek van olyan története, amiről nem tudnak a szülei. Legyen az egy buli, ahova nem engedtk el, mégis leszöktünk, vagy ennél kicsit durvább kihágás. Most a Redditen vallottak a felhasználók, legnagyobb titkaikról.

Az alábbi sztorik között van pár, ami garantáltan megdöbbentette a szülőket, amikor fény derült rájuk!

"Összeházasodtam a barátnőmmel, és nem is mondtam el egészen addig a szüleimnek, amíg teherbe nem esett. A családom nem pártolta a házasságunkat, így titokban tartottuk a szerelmünket."

"Az anyukám nem engedte, hogy barátkozzak az egyik gyerekkel a sulimból, mert rossz gyerek hírében állt. Mivel csak névről ismerte, kitaláltuk, hogy a középső nevén mutatkozik be neki, így nem fogja tudni, hogy róla van szó. Annyira jól működött a dolog, hogy 6 évig ki sem derült, hogy hazudtunk."

Objektum doboz

"15 évesen elkötöttem apám kocsiját, amikor nem volt otthon, és vagy egy órát vezettem. Miután hazaértem, lemostam az autót, hogy ne legyen feltűnő, hogy nemrég használtam. Végül jól jöttem ki a dologból, édesapám megdicsért, amiért lemostam helyette, még egy kis plusz zsebpénzt is kaptam érte."

"Egyszer ellógtam egy napot a suliból, úgy, hogy a kikérőmre ráhamisítottam apukám aláírását. Azóta eltelt jó pár év, de még mindig nem mertem elmondani a szüleimnek…"

"Nem fejeztem be az egyetemet, de a szüleimnek nem mondtam el. Elkezdtem dolgozni egy helyen, ahova a barátom ajánlott be, és otthagytam a sulit. Otthon azt mondtam, a koronavírus miatt csak online volt diplomaátadó, így azóta is úgy tudják, hogy elvégeztem az egyetemet."

Objektum doboz

"A szüleim borzasztóak, ha ajándékok elrejtéséről van szó, úgyhogy kisebb koromban mindig kikutattam, mit kapok ünnepekre, és eljátszottam, hogy meglepődök, amikor tényleg megkaptam őket. Ugyanez volt a helyzet a jelszavakkal is, azt hitték, nem tudom kitalálni őket, de titokban mindig azokat a csatornákat néztem a tévében, amelyekről úgy gondolták, nem nekem valók."

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.