Az építkezésen, ahol már csak a fű nőtt, ott árválkodott egy női vállfa. Vastag ceruzával ráírva tulajdonosának neve: Erzsébet Jánosné. A vállfa megkopott, látszott rajta, hogy régóta állhatott ott a homokbuckák között. Senkinek sem tűnt fel, hiszen apró volt. Nekem ma mégis feltűnt. A ceruza vonalak. Ahogy a nevet belevésték a vállfába – írja Boglárka, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Egyed-Husti Boglárka novelláját olvashatjátok.
Gondolatomban elképzeltem a vállfa tulajdonosát. Egy idős nénit, aki ül a konyhába. Épp dagasztja a kenyeret. Majd miután végzett a dagasztással, kezébe veszi a rózsafüzért és a Bibliát. Megáldja a kenyeret. Majd a vállfára akasztja a ruháját. A szekrényében az öregek ruháira jellemző illat árad szét. Minden ruha fekete, egyszerű. Erzsébet Jánosné szerény, idős asszony. A faluban, ahol él mindenki ismeri és szereti őt.
A vállfa évek óta az övé. Édesapjától kapta, amikor apuka hazajött a frontról. Akkor még Erzsébet Jánosné kislány volt, mindenki csak Évikének hívta. Évike a pirospozsgás kislány, aki melegen szerette inni a tejet mézzel és cukorral. Évikének nagyon hiányzott apuka, és bár fogalma sem volt az akkor 6 éves kislánynak, mi az a nagy háború, de örült, hogy apuka onnét hazatért, és Jézuskával karácsonykor hazahozta őt a vállfával.
A vállfát alufóliába tekerve csomagolta be, és úgy tette a kis kredences szekrény tetejére.
Meggyógyítottak egy gyertyát, és énekeltek éjfélig.
Amikor Évike, aki később már érett nő lett, minden karácsonykor meggyújtott egy gyertyát, és énekelt. A vállfára akkor került ceruzával az írás, amikor Évike összeházasodott 16 évesen Erzsébet Jánossal. János 20 éves, magas, kedves arcú fiú volt. Egy bálon találkoztak, ahogy falun mondják, szerelem volt első látásra.
A házasságuk után a földeken, a gazdaságba dolgoztak, Évike gyorsan teherbe esett. 3 gyermekkel ajándékozta meg az ő Jánosát. Volt egy Jánosuk, egy Júliájuk és egy Évájuk. A kis Évike viszont korán meghalt betegségben, így már csak Jancsika és Juliska maradt. Így éltek tovább négyesben.
Majd, amikor a gyerekek felnőttek, és szeretett Jánosa is meghalt, Éva néni egyedül maradt. Itt ül most a konyha padon rózsafüzérrel a kezében, és reggelre már ő sincs többé.
Csak ez a vállfa őrzi az emlékét, amit kidobtak ide az út menti építkezésre.
Ha kíváncsi vagy vendégszerzőnk korábbi cikkeire, akkor olvasd el az Elcserélt életek: Hol a gyermekem?, Detox: Én már nem sietek sehova, Csak egy átlagos hétfő: Nem akartam változni, inkább a kényelmesebb utat választottam, Vakrandi: Nem tudtam, mit is kellene ilyenkor csinálni, A donor: Köszi Apu, csak elkéstél kb. 20 évet és A diófa láda – Nagymamám kívánsága című írásait is!
Vendégszerzőket keresünk: Írj tartalmat a Vous.hu-ra!
Szívesen kipróbálnád magad a Vous szerzőjeként? Eljött a te időd! Ha van egy jó témád, dolgozd fel, küldd el nekünk, és megjelenik a Vous.hu-n! A részleteket ITT olvashatod el!
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
