Egyéb kategória

Váratlan fordulat Kulcsár Edina és Csuti kapcsolatában

Csuti Edinával közös jövőjükről beszélt.

vous - 2022.03.25.
Váratlan fordulat Kulcsár Edina és Csuti kapcsolatában

Az elmúlt honapok médiája Kulcsár Edina és férje, Szabó András válásától volt hangos. Ez részben annak is volt köszönhető, hogy a felek esetenként nyilvánosan támadták egymást. Emellett az sem nyugtatta a kedélyeket, hogy a szépségkirálynő már más oldalán boldog.

Azonban most rendeződni látszik a helyzet Csuti és Edina között. Az elhagyott férj eleinte azt gondolta, sokkal több időbe telik feldolgozni a történteket, de úgy tűnik, szépen halad és sikerült lezárnia a múltat is.

“Sokkal jobban vagyok, mint azt két hónappal ezelőtt remélni mertem volna”

– kezdte a Story magazinnak Csuti. Barátai és családja is támogatják, miközben a munkája is segíti. Legtöbb erőt mégis a gyermekeitől kapja.

Többek között azt is elárulta, hogy már nem szerelmes volt feleségébe:

“Már nem vagyok szerelmes Edinába. Elmúltak az érzéseim, képes vagyok befogadni a közeledést, tudok nyitni mások felé” – mondta Csuti.

Bár a kapcsolatukat nem sikerült megmenteniük, szülőként továbbra is együtt állnak helyt.

“Akkor látom Medit és Ninát, amikor csak szeretném, és ezért elképesztően hálás vagyok, és köszönöm Edinának” – folytatta az édesapa – “Abszolút látok rá esélyt, hogy a jövőben mindnyájan egy asztalnál fogunk majd ülni, mindenki őszintén nevet, és egy jó viszony alakul ki.”

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.