Egyéb kategória

Több szükségem volt az együttlétek utáni összebújásra, mint neked

Igazából már  a megismerkedés szakaszába akadtak intő jelek. Hogy is nevezik ezeket a figyelmeztető jeleket divatosan? „Red flagek” talán. Persze így utólag könnyen mondja az ember, hogy okosabb lett volna nem belemenni egy olyan kapcsolatba, ami már eleve halálra van ítélve. De hát az utólagos okoskodás nem sokat ér…

vous - 2023.03.21.
Több szükségem volt az együttlétek utáni összebújásra, mint neked

A kapcsolatunk érdekesen indult. Akkor ismertelek meg, amikor te épp egy nős embernek a szeretője voltál. De téged ez nem zavart, kézenfekvő volt ez a szerep, hiszen nem kellett elköteleződni, és a figyelni tudtál a karrieredre. De mégis úgy alakult, hogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz, a haveri kapcsolat barátsággá, majd pedig szerelemmé növekedett. Látszólag úgy tűnt, hogy bekötötték a fejed. Összeköltöztünk és éltük a mindennapokat.

De hamar rá kellett eszméljek, hogy ez nem is olyan könnyű veled.

A munkád miatt sokszor nem voltál otthon. Az első időszakba még nem zavart annyira, eljártam a zongoraestjeidre, és büszkén hallgattam a darabot, hiszen tudtam mennyi munkád van ebben. De épp ez a folyamatos gyakorlás vett el a napunkból rengeteg időt. Amikor ezzel foglalkoztál, egyszerűen megközelíthetetlenné váltál. Hiába voltunk egy légtérbe, mert te kizártad a körülötted lévő világot.

De nem csak a munkád tolt egyre távolabb minket.

Szembesülnöm kellett azzal, hogy ez a ridegség a személyiséged része. Te érzelmileg is így működsz. Nem beszélsz arról, hogy mi zajlik benned, mik azok a mindennapi dolgok, amelyek aggasztanak, vagy épp amelyek örömet okoznak. Csúnya sztereotípia, de férfi létemre nekem több szükségem lett volna az együttlétek utáni összebújásra, mint neked. Te azonnal szálltál is ki a szituációból, mentél tusolni, talán már egyből el is feletted az élményt.

Egy ideig tűrtem

Sokat mentegettelek magam előtt: hiszen sok a munka, gyakorolni kell, feszült vagy, meg amúgy is zárkózottabb. A szakmai közegeden kívül nem nagyon voltak barátaid. A családodból is csak az anyáddal tartottad a kapcsolatot – vele se sűrűn. Egyszer belegondoltam, hogyha az esküvőnkön a fotósnak az az ötlete támadna, hogy legyen egy olyan kép, ahol a vőlegény és a barátai, majd pedig a menyasszony és a barátnői vannak ott, a másodikon egyedül állnál.

Valahányszor olyan eseményre kellett menni, ahol a családom összegyűlt, te sosem értél rá. De így volt ez a barátaim szülinapján, az előreléptetésem megünneplésekor is. A düh mellett legtöbbször magányosnak éreztem magam.

Úgy mentem társaságba, hogy ismerkedni se tudtam, mert együtt éltem valakivel, aki sose volt mellettem.  

Ha – egy nagy veszekedés árán – el is jöttél a baráti társaságunkkal a közös nyaralásra, akkor is végig feszült voltál, mindenkivel vitába kerültél.

A szakmai közegeden kívül nem nagyon voltak barátaid.

A szakmai közegeden kívül nem nagyon voltak barátaid.
Forrás:
canva.com

Aztán jött az ösztöndíj

Lassan egy éve éltünk együtt, amikor egyik napról a másikra bejelentetted, hogy tíz hónapra kimész Olaszországba, mert megnyertél egy ösztöndíjat. Az első reakcióm a színtiszta sokk volt, hiszen abszolút váratlanul ért a dolog – ugyanis a munkám még jó időre ide kötött engem. De te szépen megnyugtattál, hogy kibírjuk ezt a „rövid időszakot”, majd meglátogatlak, és te is sűrűn fogsz hazajárni. De nem így lett. Illetve az a része rendben volt, hogy

én kimentem hozzád, de te egyszer jöttél haza ez idő alatt.

Nem fogok hazudni: gyötrődtem itthon. Hiányoztál. Számoltam a napokat, hogy mikor jár le ez az egész, hogy újra együtt lehessünk. Amikor beszéltünk, mindig úgy tűnt, hogy te is erre vágysz, és csak a szakmai érdekek kötnek oda.

De utólag már látom, hogy te jól elvoltál nélkülem. 

Akkor döntöttem el, hogy nem folytatom ezt a kapcsolatot, amikor a kilencedik hónap végén hosszabbítást kértél az olaszországi helyre. Akkor jöttem rá, hogy csak magamat csapom be, hiszen neked nincs szükséged arra, hogy velem legyél. Neked épp azért felelt meg az előző viszonyod, mert ott nem voltak kötelességeid. Ott elég volt az a heti egy-két találka, utána mindenki végezhette a dolgát. De egy párkapcsolatban igenis időt kell szánni a másikra, alkalmazkodni. Ez egy kőkemény meló! De téged ez nem érdekelt.

Nem vetted észre, hogy mennyire egyedül érzem magam a kapcsolatunkba. Vagy csak nem érdekelt téged.

Amikor mindezt felismertem, akkor tudtam pontot tenni a végére. El kellett engedjelek, hiszen nekem miért lenne szükségem egy olyan emberre, akinek nincs szüksége rám?!

Zoli levelét Kedves Gerda jegyezte le.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
Világ
EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
vous - 2023.06.05.
A törökországi földrengésben érintett hallgatókat is vendégül lát idén az EFOTT fesztivál – jelentette be Dr. Hankó Balázs Zoltán felsőoktatásért felelős államtitkár a rendezvényt beharangozó sajtóeseményen. Elhangzott: az EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként a 18-29 éves korosztály egyik legkedveltebb nyári programja. A rendezvény sokszínű zenei kínálatának köszönhetően a középiskolásoktól az egyetemistákon át minden korosztály megtalálhatja a számára legizgalmasabb előadókat, 6 színpadon több mint 100 fellépőt. Július 12. és 16. között többek között a VALMAR, a Wellhello, Dzsúdló, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah, Majka, a Blue, a La Bouche és a Culture Beat is koncertezik a Velencei-tó partján. A fesztivál nappali programjait összefogó UNIversumba idén rekordszámú felsőoktatási intézmény jelentkezett. A programok középpontjában a kultúra, az egészséges életmód, a digitalizáció és a fenntarthatóság áll majd.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.