Sosem voltunk közeli barátok, közös ismerősökön keresztül tudunk egymásról régtől. Mikor megtudom, hogy ő is jön a sörfesztiválra, rögtön megkeresem, hogy beszéljünk, mondja el a történetét. Készséggel egyezik bele, szerencsésnek érzi magát: túlélt valamit, amibe a többség belehal.

Kamaszként Anna igazi rockercsaj volt, de az elegáns fajtából: úgy öltözködött, mintha Courtney Love reinkarnációja volna Taylor Momsenbe oltva, megjelenését szarkasztikus, száraz  humora tette teljessé. A többség szerette őt, de a pasikkal mindig pechje volt: válogatott tuskókba szeretett bele, akik miatt aztán hosszan szenvedett, kínozta magát.

„Igazából egy tök átlagos tini voltam, kisebb-nagyobb szerelmi csalódásokkal, cicaharcokkal a barátnőkkel. A szüleim mindenben támogattak, egy normális, középosztálybeli család voltunk.

A dolgok akkor kezdtek szétcsúszni, amikor 17 éves koromban kiderült, hogy anyám már régóta csalta apámat egy munkatársával, és most új életet akar kezdeni a csávóval. Azelőtt a mutterrel nagyon jó volt a kapcsolatunk, mindent megbeszéltünk… így aztán itt egy világ dőlt össze bennem

– kezdi történetét Anna, aki nem értette, hogy hogyan is bízhatott maximálisan az anyjában, ha az éveken át hazudott neki.

„A szüleim ebben az időszakban nagyon sokat veszekedtek, mintacsaládból lettünk olyan família, akikre ráhívják a rendőröket karácsonykor, mert még éjfélkor is megy az ordítozás. Amikor aztán anyám bejelentette, hogy Londonba költözik az új pasijával – akit amúgy utáltam –, minden összeomlott bennem. Azt még el tudtam volna fogadni, hogy szerelmes, de a sok hazugság, és az, hogy engem itt hagy? Az kiborított.”

Ekkor kezdek romlani Anna jegyei a gimnáziumban. Ebben az időszakban szakított vele a párja is, akivel már másfél éve együtt voltak, és Anna úgy érezte, nincs tovább. A korábban tökéletes élete összeomlott, és egyszeriben minden, amiben hitt, értelmét vesztette. Elkezdett egyre durvább zenéket hallgatni és piálni: ittak mindent, amit találtak.

„A tudatmódosító szerekkel, mint oly sokan mások, egy házibuliban ismerkedtem meg. A piát nem szerettem igazán, azért sem szoktam rá: émelyegtem tőle, kiszáradtam másnapra, és láttam, milyen gázul viselkednek a barátaim, akik berúgtak. Voltak viszont ezek az egyetemista srácok, akik folyton füveztek: ők intelligensek, finomak és kulturáltak voltak, filozófiáról és politikáról fecsegtek, és sosem erőszakoskodtak a lányokkal… sőt megvédtek minket a tahóktól. Ez nagyon tetszett.

Semmi rosszat nem láttam abban, ha néha elszívok egy kis füvet, akkoriban ment is a mondás: az alkoholt az ember hozta létre, a marihuánát meg Isten teremtette… te melyikben bízol jobban? Hát én az utóbbit választottam.

Persze azért is szívott, mert így nyugodtabb volt: el tudta vonni a figyelmét az anyjáról és az exbarátjáról, erősnek és kompetensnek érezte magát. Érdekes módon az új, kifinomult baráti társaság és az új szenvedély segített abban, hogy kicsit összeszedje magát, és sikeresen le tudjon érettségizni a következő évben.

A suli utolsó évében már nem csak a fű volt. A srácok gyakorlatilag bármit meg tudtak szerezni, ami csak eszünkbe jutott. Volt, aki a kis csapatból egy kis gyógyszerpirulával járt, és volt nála egy csomó minden: efedrin, amire rá lehetett inni, a herbál egy kezdetleges formája, egyéb gyógyszerek és doppingszerek, és hát külön rendelésre lehetett LSD-hez is jutni.

Anna függőségének egy meghatározó pontja volt az első utazás „csodaországba”. Az LSD-trip elég profin meg volt szervezve: egy vidéki kertes házban tartották a bulit a nyár derekán, az érettségi után. A kecó gyönyörűen fel volt díszítve, lampionokkal és különleges fényekkel, egy kis szökőkút is volt a buja növényzettel körülvett kertben.

„Volt egy bébiszitterünk, aki mindenkire vigyázott, hogy ne legyen baj: higgadt volt, okos, és eszméletlen humorral kezelt mindent. És gyönyörű, világító zöld szemei meg kreol bőre volt. A trip csodálatos volt, Ausztriában jártam egy maori törzsnél, akik levittek a kristálytiszta óceán aljára, és végtelen szeretetet éreztem. Olyan erős volt bennem a tudat, hogy megértettem az élet értelmét, az összetartozás egységélményét az univerzummal, hogy még napokig boldog voltam.”

Innentől nem volt megállás: kiderült, hogy a zöld szemű, kreol bőrű srác, Peti szintén vonzódik Annához, és hamar egymásra találtak. Részt vettek jó néhány LSD-tripen kettesben és másokkal is, de már nem mindegyik volt jó: előfordult, hogy Anna halálra rémült, és sokáig rémálmokkal küzdött az „utazás” után.

A 18. szülinapomon, a nyár végén aztán Peti megkérdezte, akarok-e olyan cuccot, amitől soha nem leszek rosszul, viszont mindig nyugodt és magabiztos maradok. Semmi rossz trip, csak lazaság. Persze hogy akartam. És akkor találkoztam először a herkával, amit Peti is csak néhány héttel korábban – akkor már mellettem – ismert meg.

Az igazi gondok itt kezdődtek. Anna először csak szívta „a herkát”, aztán Peti megtanította, hogyan kell intravénásan adagolni a cuccot. Innentől rutinná vált a por felmelegítése, kiskanálba adagolása, fecskendőbe töltése és… igen, belövése.

„Peti továbbra is jól tanult, elnyert egy Erasmus-ösztöndíjat, Londonba. Engem nem vettek fel egyetemre – építészmérnöknek jelentkeztem –, úgyhogy kitaláltam, hogy követem Petit Angliába, legalább anyámmal is gyakrabban tudok találkozni. Még mindig haragudtam rá, de szerettem volna helyrehozni a kapcsolatunkat, mert állatira hiányzott.”

Szeptember közepétől aztán a pár már Londonban volt, egy kis külvárosi lakást béreltek lengyel és horvát diákokkal, és Peti pillanatok alatt rátalált a helyi dílerekre. Valószínű, hogy korábban is voltak kinti kapcsolatai, de ezekről Anna nem tudott.

„Petit lefoglalta a suli, de én naphosszat otthon voltam. Még nem tudtam jól angolul, munkát nem találtam, barátaim nem voltak. Az anyám a város másik végében élt, ha találkoztunk is nagy nehezen, már láttam, hogy neki új élete van, ami teljesen lefoglalja. Én már ott csak mellékszereplő lehetek. Ettől eléggé depressziós voltam, már egyedül is találkoztam a dílerekkel, akik nyomatták a cuccot. Apám elég sok pénzt küldött, hogy kiengeszteljen, máshogy már nem tudta kimutatni a szeretetét.”

A rendszeres anyagozás megtette hatását: Anna személyisége egészen megváltozott, amikor nem jutott heroinhoz, ingerlékeny és agresszív volt, egy idő után borzalmas „hideg pulykák” – elvonási tünetek – kísértették. Peti érezte, hogy baj van, ő nem volt ennyire „rácsúszva a cuccra”, hosszabb szüneteket volt képes tartani, mint a lány, így nem épült le ilyen drasztikusan. Az iskolai kötelezettségei, a karriercéljai tartották benne a lelket, de Anna életében semmi nem volt, amiért érdemes lett volna élnie.

„Amikor lejárt az ösztöndíjprogram, Peti közölte, hogy hazamegy, de nem akarja folytatni többé velem. Kérte, hogy keressek segítséget, beszéljek az anyámmal, de én ezzel nem törődtem.

Peti egy időben már tényleg bébiszitter volt, csak nyavalygott, hogy álljak le a cuccal. Én örültem, hogy ha elmegy, végre békén hagynak, már semmi sem számított.

Másfél év őrület következett ezután. Anna Londonban maradt, összejött egy pakisztáni származású brit dílerrel, akibe nem volt szerelmes, de a szállásra és még inkább a cuccra szüksége volt. A sráccal együtt loptak, csaltak, bármire képesek voltak az adagért.

„Többször elhatároztam, hogy leállok. Az egyik mélypont például az volt, amikor abortuszra kellett mennem, és nem tudtam, kitől vagyok terhes. Lefeküdtem ugyanis egy csomó mindenkivel az anyag miatt, és az esetek felére nem is emlékeztem. Úgy kellett dugni, hogy még legyen bennem herka, különben undorodtam ezektől a csávóktól.”

Ebben az időben az itthoni barátok, ismerősök semmit sem tudtak Annáról, csak annyi volt biztos, hogy rossz társaságba keveredett, és „valahol Angliában él”. Hallottunk róla néha pletykákat, de semmi konkrétumot: a régi társaság lassan megfeledkezett róla.

„Ez egy olyan dolog, hogy nem is érzed, mekkora szarban vagy, amíg le nem mész az aljáig. Tariq szinte az elejétől fogva rendszeresen vert, de nem tudtam otthagyni, mert függtem tőle… és hát főleg az anyagtól. Ami a végén történt, az nagyon durva volt. Már napok óta nem cuccoztam, elég vacakul voltam. Tariq is kész volt, nálunk volt egy csomó haverja, pókereztek. Rengeteget veszített, és hajnalra teljesen kiakadt: engem okolt mindenért, hogy pusztulást hozok rá, kiforgatom a vagyonából. Sírva aludtam el, aztán arra ébredtem, hogy két nagydarab szőrös férfi lefog, belém szúrnak valamit… és semmire nem emlékszem…”

Annát ezen a hajnalon megerőszakolták, méghozzá hárman: a párja tette fel kártyára, és veszített. Ő volt az, aki – hiszen valami megbánásféle csak volt benne – kórházba vitte, hogy ellássák, amikor nagyon vérzett, és nem tért magához. Valószínűleg tudta, hogy így ő is bajba kerül, de félt attól, hogy Anna esetleg meghal, és akkor még nagyobb felelősség terheli.

„Miután elláttak, és hivatalból megindult a feljelentés, hamar a toxikológián, majd az addiktológián kötöttem ki. Értesítették anyámat, az egyetlen kinti hozzátartozómat, aki szólt apuéknak, és az egész család kijött hozzám. Akkor látták, hogy nagy a baj, és mindenki magát hibáztatta a történtekért. Tudtam, hogy le kell állnom, végre szembenéztem azzal, hogy nagy a baj…”

A rehabilitációra már otthon került sor, egy időre Anna anyja is hazautazott, hogy lánya mellett lehessen. A könnyebbséget az adta, hogy itt már senki nem volt, aki a régi botrányokra emlékeztette volna Annát, Peti Amerikába költözött egy lánnyal, a régi barátok legfeljebb a füvet ismerték.

A traumák feldolgozása mellett a legnehezebb az volt, hogy új értelmet találjon magának a huszonéves lány:

Két évig tartott, amíg teljesen rendbe jöttem. Voltak rettenetes mélypontok, fizikailag és lelkileg is. Rettenetesen hiányzott a szer, de közben tudtam, hogy mi az ára… és azt az árat nem álltam készen megfizetni.

Tele voltam dühvel, elfojtott agresszióval, szégyelltem magam a történtek és e miatt a belső konfliktus miatt. Minden kábítószeres ilyen: tudja, hogy árt, mégsem képes megállni…”

Anna pontosan tudja, hogy óriási szerencséje volt, sokan nem élik túl az övéhez hasonló kalandokat, ugyanakkor úgy érzi, teljesen nyom nélkül nem múlnak el ezek az évek: részben a cucc idegrendszerre gyakorolt hatása miatt, részben pedig amiatt, amivel ez az életmód jár: lopás, csalás, hazugság, erőszak, bántalmazás, abúzus, prostitúció, önpusztítás a köbön.

Akárhogy is, a csinos fiatal lány már hat éve tiszta, legfeljebb egy-két sört iszik meg néhány havonta, mint most, a fesztiválon, ha régi ismerősökkel találkozik. Dublinban él, és egy kallódó fiatalokat segítő intézménynél dolgozik szociális munkásként. Van miről mesélnie azoknak, akik hasonló útra lépnek, mint ő tette tíz évvel ezelőtt…