Egyéb kategória

Mi baj van azzal, ha a pasim húsz évvel idősebb nálam?

Már gyerekkoromban az idősebbekkel értettem szót a leginkább, évfolyamtársaimat sosem tartottam elég érettnek ahhoz, hogy olyan témákat hozzak fel, amiket az idősebbekkel bármikor meg tudtam beszélni.

vous - 2021.12.30.
Mi baj van azzal, ha a pasim húsz évvel idősebb nálam?

Mindig azt a visszajelzést kaptam másoktól, hogy sokkal érettebb vagyok a koromnál, amit én is igaznak találtam. Amikor tizenkét éves voltam, és az öt évvel idősebb nővérem áthívta a barátait, könnyen szót értettem mindenkivel, és azt tapasztaltam, ők is élvezték a társaságom.

Ennek régebben nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget, de későbbiekben mégis rá kellett jönnöm, hogy ez erősen meghatározza a jellememet. A húszas éveim elején többször próbálkoztam kiépíteni a számomra ideális párkapcsolatot, ez azonban mindig kudarcot vallott.

Csak később csapott arcon a felismerés

Sosem gondoltam, hogy ennek köze lehet a férfiak életkorához, egészen addig, amíg nem találkoztam Tamással. Abban a pillanatban az életem a feje tetejére fordult. Én még csak egyetemista voltam, ő pedig már a karrierje csúcsán volt. Ő már egy váláson is túl volt, valamint volt egy nagyon aranyos lánya, Zsófi.

El sem tudtam volna képzelni magam egy ilyen szituációban. Sosem rajongtam a gyerekekért, de Zsófi annyira cuki volt, hogy nem tudtam rá máshogy tekinteni, mint a kishúgomra. Egész életemben sokat vacilláltam a gyerekvállaláson, és egyelőre úgy néz ki, a családanya szerepe nem nekem való. Emiatt pont kapóra jött, hogy Tamás már túl van ezen, emiatt nem kell aggódnom, hogy ez a téma nézeteltéréseket fog okozni kettőnk között.

bicós pár

Nem zavarja az sem, hogy az életem különböző dinamikájú, mint az övé, alkalmazkodik hozzám, ahogy én is hozzá.
Forrás:
Unsplash

Emellett még senkinek sem nyíltam meg annyira, mint Tamásnak, mindig türelmesen meghallgat, és megértő velem. Nem zavarja az sem, hogy az életem különböző dinamikájú, mint az övé, alkalmazkodik hozzám, ahogy én is hozzá.

Tökéletes harmónia alakult ki kettőnk között, és már két éve együtt is élünk.

Zsófi minden második hétvégén velünk van, mindketten imádjuk őt. A kedvéért még egy kiscicát is hazahoztunk a menhelyről, akiről ketten gondoskodunk.

Eleinte féltem attól, a szüleim mit gondolnának, hogy idősebb férfival élem az életem, viszont rövid időn belül, amikor látták, nincs mitől tartaniuk, megkedvelték Tamást. Ebben lehet az is közrejátszik, hogy csak pár év van a szüleim, és a párom között. Ezen nagyokat szoktunk nevetni, hisz a családom tudja, hogy boldog vagyok.

Vanda történetét Hargitai Alexandra jegyezte le.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.