Egyéb kategória

Ez a három csillagjegy mindent meg tud magyarázni

Néha jobb hallgatni vagy felvállalni apró kis turpisságokat, akár hibákat is. Néha persze kell a túléléshez, hogy képesek legyünk kimagyarázni, megértetni dolgokat, de a legtöbbször tudjuk, hol a határ. Ez a három csillagjegy azonban ügyesebb a többségnél, mindent megmagyaráznak.

vous - 2019.09.09.
Ez a három csillagjegy mindent meg tud magyarázni

Halak

Egyszerűen elviselhetetlen érzés a Halak jegyű ember számára a kudarc, vagy ha bűntudatot kellene éreznie. Ezért aztán addig csűri-csavarja a szót, míg végül a másik kezdi rosszul érezni magát, és elbizonytalanodik, lehet, hogy nincs igaza?

Kos

A kommunikáció bajnok Kosnak gyerekjáték ez a kihívás, szópárbajban aligha van ellenfele, kapásból jönnek az okos (okosnak tűnő) érvek, ellenérvek. Lehengerlő stílusa akkor is segíti, ha történetesen nincs igaza, és egy bocsánatkérés lenne illendő a magyarázkodás helyett.

Oroszlán

Méltóságán aluli lenne bevallani, ha tévedett vagy vétkezett, elvégre egy Oroszlán SOHA nem látja be tévedését és nem is kér elnézést. Inkább dühödt magyarázkodásba kezd, amire heves vérmérséklete még rátesz egy lapáttal. Sokszor ellenfele azért fordít hátra arcot, mert túl arrogánsan képviseli (vélt) igazát az Oroszlán. A vita, a magyarázkodás még elmegy, de az arroganciába hajló veszekedés már nem oké. Senkivel szemben.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.