Egyéb kategória

Ez a három csillagjegy még idén valóra váltja álmait

Mindannyian dédelgetünk szépséges álmokat a lelkünkben és az álmok jelentős része álom is marad, sokszor éppen saját magunk miatt. Mert gyávák vagyunk, vagy nem elég kitartóak, vagy alacsony az önbecsünk…. hiszen nekünk úgyse sikerülhet….. de ez a három csillagjegy tűzön-vízen át addig megy, amíg az álom, valósággá nem válik.

vous - 2019.07.25.
Ez a három csillagjegy még idén valóra váltja álmait

Kos

Az önfejű kosok egyik legfőbb erénye – na nem a kitartás – hanem a makacsság. Gyorsabban ébred fel bennük a dac, mint bármely más csillagjegyben. Hirtelen elhatározásból született döntéseikért is képesek harcolni, az álmaikért pedig szó szerint bármire képesek. Akár saját maguk legyőzésére is.

Ikrek

. Az ikrek szociálisan rendkívül érzékenyek, így nem csoda, hogy legszebb álmaik sem önmagukról szólnak, hanem a legtöbbször valamilyen közösségi érdek vagy cél mentén fogalmazódik meg. Kitartó munkával és a mögötte húzódó erős küldetéstudattal bármilyen akadályt legyőznek.

Mérleg

Lépésről lépésre haladnak. Morfondíroznak és néha szívesen feladnák a Mérlegek is. De nem teszik, mert agyban már rég lejátszották a lehetséges kifutását az ügynek, látják mik a gyenge pontok és a csapdákat kikerülve sikerre viszik álmaikat. Akkor is, ha az hosszú ideig tartó lemondásokkal jár is.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.