Egyéb kategória

Ezekre a jelekre figyeljetek, mert bajt jelezhetnek a párkapcsolatotokban

Előfordul, hogy észre sem veszitek, és máris egy szakítás szélén álltok. Pedig biztosan voltak előjelek, csak nem figyeltetek fel rájuk. Ha az alábbi jeleket észlelitek a párkapcsolatotok során, bizony itt az ideje változtatnotok, nehogy rosszul végződjön.

vous - 2018.11.24.
Ezekre a jelekre figyeljetek, mert bajt jelezhetnek a párkapcsolatotokban

Vannak bizonyos jelek a kapcsolatok terén, amik arra figyelmeztetnek, hogy a románc a végéhez közeledik. A Women’s Health szakértője azt tanácsolja, hogy fontos, hogy időben észrevegyétek ezeket, mert, ha esetleg megakadályozni már nem is tudjátok a szakítást, de felkészülhettek rá. Arra azonban ügyeljetek, hogy ha nincs gond, ne elemezzétek túl a kapcsolatotokat, és ne lássátok bele mindenbe a legrosszabbat.

Jelek, amik vörös zászlóként figyelmeztetnek, ha egy kapcsolat a végéhez közeledik:

  • Már nem tesztek „csak úgy” gesztusokat egymás felé, hogy kimutassátok szereteteteket.
  • Nem mesélitek el egymásnak a munkátok során történt remek híreket, eseményeket.
  • Nem engeditek be egymást a saját baráti köreitekbe.
  • A mi-ből én lesz, már nem többes szám első személyben beszéltek a kapcsolatotokról, az örömökről és problémákról, hanem egyes szám első személyben.
  • Ha a múltbeli exekről, vagy a közös jövőképről kérdezitek partnereteket, és szűkszavúan válaszol, akkor lehet, hogy már nem látja a kapcsolatotokat komolynak.
  • Nem beszélitek meg a nagy döntéseket közösen.
  • Túl sok szóló programotok van.
  • A másik kis hibái, viccei már nem tűnnek túl bájosnak.
  • Hirtelen ajándékokkal és még több figyelemmel lep el.
  • Leépíti a kapcsolatotokat, bírál titeket.
  • Megváltoznak partneretek pénzköltési szokásai.
  • Megváltozik partneretek miatt a stílusotok.
  • A testbeszéde megváltozik.

Gondoljatok a kapcsolatotok normál állapotára, és ha ehhez képest változásokat tapasztaltak, először is beszéljétek meg őszintén és nyíltan partneretekkel a problémát.

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.