Imádok házi kovászos kenyeret sütni, és nemcsak azért, mert szerintem ez a legfinomabb kenyérféle, hanem azért is, mert gyerekkori emlékeket idéz, régi közös családi együttlétet, a készítés, a várakozás, a sütés és a ropogós héjú és illatos kenyér csodáját, ezért készítek olykor most is ilyen békebeli kenyeret.
Régen a nagyszüleinknél az otthoni kenyérsütés a mindennapok része volt. A kovászkészítést, a dagasztást és a kelesztést már kiskorban megtanulták a lányok, és a receptek anyáról leányra szálltak tovább. Emlékszem én is, ahogy pici korom óta ott álltam nagymamám mellett, és csodáltam, ahogy a nagy kenyereket formázza. Sokszor morcos is voltam rá, mert szerintem nekem csak "bébi munkákat" adott, pedig annyira szerettem volna én is dagasztani. Most viszont tudom, hogy azok a "bébi munkák" is nagy segítséget jelentettek neki. Emlékszem arra is, ahogy a kelt tészta és kalács illata az egész házat körbejárta.
Nem mondom, hogy egyszerű és gyors dolog a kovászos kenyér, de én szeretek vele elpepecselni, a rozsos változat pedig az egyik kedvencem, nagyon szeretem, hogy egy picit savanykás íze van. A kovászkészítésről korábban már meséltem, itt találjátok, tulajdonképpen nem bonyolult, csak türelem és törődés kell hozzá, de nagyon meghálálja!
Kovászos rozskenyér
Hozzávalók:
Az elkészítést ITT tudjátok megnézni!
