Egyéb kategória

Az egészségetek érdekében fogyasszatok minél több bioélelmiszert

Bár a pénztárcátoknak megterhelő lehet, a bioélelmiszereknek mégis számtalan előnyük van. Csökkentik a hormonok, vegyi anyagok, antibiotikumok és peszticidek előfordulását a szervezetetekben. És most a tudósok bebizonyították, miért fontos az adalékanyagok csökkentése.

vous - 2018.10.27.
Az egészségetek érdekében fogyasszatok minél több bioélelmiszert

A Mind Bodygreen számolt be egy, a JAMA Internal Medicine-ben megjelent kutatásról, mely azt bizonyította, hogy a bioélelmiszereket fogyasztók szervezetében szignifikánsan csökkent a rák és a non-Hodgkin limfóma kialakulása. A kutatás mintegy 69 000 francia felnőttre vonatkozott – akiknek több mint háromnegyede a 40-es éveiben járó nő volt -, és mintegy négy év alatt hasonlították össze az organikus eredetű termékek fogyasztását a rákos megbetegedésekkel.

Azok szervezetében, akik organikus ételeket fogyasztottak, 25 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki rákos megbetegedés. Továbbá 73 százalékkal csökkent a non-Hodgkin-limfóma, és 21 százalékkal csökkent a posztmenopauzális emlőrák kialakulás. A betegség kockázata azon résztvevők esetében is csökkent, akik nem követtek rendkívül egészséges, kiegyensúlyozott étrendet, de organikus termékeket választottak. A kutatók azt állítják, hogy ezek a megállapítások nem meglepőek, mivel a bioélelmiszerek fogyasztása csökkenti a szervezetben található peszticidek mennyiségét, amelyek rákhoz köthetőek.

Ha szeretnétek odafigyelni arra, milyen táplálékokat juttattok be a szervezetetekbe, a Mind Bodygreen szakértője, megmutatja, milyen kis lépések alkalmazzatok.

  • Válasszatok feldolgozatlan ételeket.
  • Ha nem tudjátok kikerülni a feldolgozott élelmiszereket, nézzétek meg az összetevőiket, és válasszatok olyat, ami minél kevesebb összetevőt tartalmaz, és amiből minél több természetes eredetű.
  • Így kiküszöbölheti a nemkívánatos adalékanyagok fogyasztását.

Forrás:
Molnár Anikó
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
Világ
Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
vous - 2023.01.19.
Minden gólyát a szakdolgozattal riogatnak, akik ezt persze rendszerint nem veszik komolyan, hiszen még annyira távolinak tűnik, és amúgy is az új élethelyzet felett érzett eufória tompít minden aggodalmat.

Otthon

Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
Otthon
Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
vous - 2023.01.26.
Amikor a nappalinkat rendeznénk be, az elsődleges szempontunk egyértelműen a kényelem, hiszen ez az a helyiség, ahol általában a legtöbb időt töltök, és ahol vendégeket is fogadunk. A helyiség mérete azonban olykor határt szab a lehetőségeknek: a praktikus helykihasználásra is figyelmet kell fordítani amellett, hogy egy kellemes hangulatú, jól használható nappalit szeretnénk kapni. Szerencsére a széles bútorválaszték ebben mellettünk áll.