Egyéb kategória

Nagy meglepetés: Lánykérés történt az Emmy-gála színpadán

Az ismert rendező átvette a díjat, majd valami olyat tett, amire tényleg senki sem számított - beleértve a barátnőjét is. 

vous - 2018.09.18.
Nagy meglepetés: Lánykérés történt az Emmy-gála színpadán

Glenn Weiss rendező és producer az Oscar-gála tévés közvetítésének rendezéséért nyerte el a 14. Emmy-díját. Kapott már néhány jelentős díjat, úgyhogy rutinosan ment fel a színpadra. Ott állva két lányának köszönte meg a díjat, megemlékezett anyukájáról, akit alig két hete veszített el, majd barátnőjéhez, Jan Svendsenhez intézte szavait. 

„Elgondolkodtál már azon, hogy miért nem szeretlek a barátnőmnek szólítani? Mert a feleségemnek akarlak hívni” – mondta a színpadon, majd fél téldre ereszkedve azzal a gyűrűvel kérte meg Jan kezét, amellyel 67 évvel korábban az ő apja is megkérte az édesanyja kezét.

Romantikusabb pillanatot rendezni sem lehetett volna. Jan igent mondott, s ezzel bevonultak a történelembe, mint az első jegyespár, akik az Emmy-díjátadón pecsételték meg szerelmüket. 

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.