Egyéb kategória

Egyetek sült tücsköt, jót tesz az emésztéseteknek!

A rovarfogyasztás nemcsak a környezetnek, de az emberi emésztésnek is jót tesz, legalább is ez derült ki egy friss kutatásból, amelyet a Scientific Reports tudományos folyóiratban közöltek kutatók.

vous - 2018.08.19.
Egyetek sült tücsköt, jót tesz az emésztéseteknek!

A Wisconsin-Madison Egyetemen található Nelson Környezetvédelmi Tanulmányok Intézetének kutatója, Valerie Stull egy húszfős kutatást vezetett le, amelyben arra szeretett volna választ kapni, mennyire tesz jót az emberi emésztésnek a rovarevés.

A 18 és 48 év közötti kísérleti alanyok egyik felének két hétig porrá zúzott tücsköt kellett enniük reggelire (persze valami máshoz keverve), aztán két hétig a hagyományos reggelijüket ették, majd két hétig a másik csapat reggelijét – értelemszerűen a korábban tücsökevők nem tücsköt, a hagyományos reggelit fogyasztók pedig tücsköt ettek. A kutatás során végig vér- és székletmintákat vettek a résztvevőktől, és a bélműködésükkel kapcsolatos kérdőívet is ki kellett tölteniük.

Olvassátok tovább a cikket ITT!

Forrás:
Fyouture
Ajánlott cikkek