A legtöbb ember fejében az a téves elképzelés él, hogy a különböző kagylós és tengeri csigás szuveníreket szorgos kezek gyűjtik össze a tengerpartokról, majd így adják el őket, miután a bennük található élőlények maguktól, természetes módon elpusztultak. A valóság azonban egyáltalán nem ez: a kagylószuvenír-biznisz sokkal kegyetlenebb és környezetszennyezőbb, mint gondolnánk.
A kagylóhéj-kereskedelemről keveset hallunk, mert legtöbben alapvetően arra gondolunk, hogy ezeket a szuvenírként árusított állati vázakat már a benne élő élőlények nélkül, élettelen tárgyakként gyűjtik össze a kereskedők. Ez azonban nem is állhatna távolabb az igazságtól: a National Geographic cikkéből kiderül, hogy komoly környezetszennyező vonatkozásai vannak a dolognak, ráadásul a begyűjtött kagylókat különös kegyetlenséggel pusztítják el, mielőtt a vázukat szépen megtisztítják, becsomagolják, és a boltokba szállítják.
A National Geographic cikke az indiai kagylóhéj-kereskedelemről szól, de valószínűleg hasonló a helyzet a világ többi részén is, ahol kagyló- és csigahéj-szuveníreket árusítanak. A cikkben említett feldolgozóközpont havonta 30-100 tonnányi kagylót és tengeri csigát gyűjt be, amelyek még élnek, amikor a kereskedők befogják őket. A feldolgozás első lépése a kiszárítás, ekkor tűző napra helyezik az állatokat, amelyek vagy itt pusztulnak el, vagy az ezt követő szakasz során, amikor olajba és savba dobják őket, hogy a héjakhoz tapadt húst leoldják. Ha még ezután is marad valami a héjak és csigák belsején, azt munkások saját kezűleg lekaparják, és így küldik tovább a kifejezetten erre szakosodott „művészeknek”, akik faragják és festik őket, hogy minél szebbek és eladhatóbbak legyenek.
